Irodák helyett a tudás épüljön!

Miért volt szükség az innovációs és kutatás-fejlesztési források összevonására a hivataluknál? 

Azt tapasztaltuk korábban, hogy az uniós és hazai támogatások, nemzetközi együttműködések keretében végzett kutatásfejlesztési programok között nem volt koordináció, emiatt előfordult, hogy vállalatok, vállalkozások, egyetemek, kutatóintézetek és főként látszólagos kutatási szervezetek a piaci feltételeknél sokkal egyszerűbben megszerezhető közösségi támogatást láttak a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt forrásokban. Nagyon fontos, hogy a koordináció – szorosan összekapcsolódva más szakpolitikákkal, az oktatás- és gazdaságpolitikával – a források felhasználásának a tervezésére is kiterjed.

Hogyan lehet az eddigieknél sikeresebb a magyar tudományos és innovációs rendszer a változásoktól? 

Angliában is éppen most alakítják át a tudományfinanszírozási rendszert. Martin Rees és Paul Nurse, a Royal Society korábbi két elnöke késhegyre menő vitát folytatott arról, hogy mi a jobb megoldás. Az alapkutatás különleges státusának a képviselői háttérbe szorultak, és a kormányzat egy integrált kutatásfinanszírozó szervezetet hoz létre. Véleményem szerint a finanszírozási rendszert úgy kell felépíteni, hogy a kutatói kíváncsiság által vezérelt, tematikusan nem behatárolt alapkutatási programok mellett a támogató a felhívások tervezésével meghatározhassa a főbb tematikus prioritásokat és az infrastruktúrák fejlesztésének irányait, feltételeit.

Mire érdemes többet költeni: alapkutatásra vagy alkalmazott fejlesztéseket célzó vállalati programokra? 

Erről állandó vita van: a cégek mindig több támogatást várnak innovációra.

Azonban kérdés, hogy valóban innovációnak tekinthetjük-e a tervezett fejlesztéseiket.

Egy-egy benyújtott pályázat szakértői értékelése, majd a projekt megvalósítása során ezért alaposan meg kell vizsgálnunk a projektjavaslatokat, mert ha például a vállalkozás bővítéséhez vásárolnak egy gépet, az önmagában még nem innováció. A források elosztását illetően további probléma Magyarországon, hogy a legtöbb innovációs kapacitás Budapesten van, az uniós támogatások jelentős része viszont inkább vidékről, a kevésbé fejlett régiókból pályázható.

Ezt sokan szóvá is teszik, de pont ez a lényege a konvergenciatámogatásoknak.

Szeged, Miskolc, Debrecen, Pécs, Veszprém és Győr számottevő kutatási kapacitással rendelkezik. Emellett, a támogatásoknak köszönhetően budapesti kutatóhelyek is összefognak a vidéki intézményekkel, vállalkozásokkal. Ha a program megvalósítása a kevésbé fejlett régióban történik, akkor az innovatív kapacitások fejlesztése miatt hosszú távon előnyös is lehet, ha a budapesti cégek vidéki irodákat nyitnak. Azt is látjuk azonban, hogy a nagyvállalatok továbbra is elsősorban a fővárosban akarnak fejleszteni.

Azok az országok sikeresek, ahol az alapkutatástól a vállalati innovációig kialakul néhány kiemelt területen a szoros és hosszú távú együttműködés. Lehet ilyenre esély Magyarországon?

Egyelőre nem tartunk itt, de érzékelem az előrelépést. Csak egy példát mondanék: a mezőgazdasági innovációs bizottság egyik tagja felvetette, hogyan hasznosítják majd a hazai cégek egy kutatás eredményét. Ez a fajta gondolkodás, párbeszéd vezethet el oda, hogy a vállalatok és a kutatók együttműködése a piaci sikert segítő innovációkat hoz létre. Nem a támogatások megragadása, hanem egy termékskála kialakítása kell, hogy legyen a cél, ehhez szemléletváltásra van szükség.

A gondolkodás megváltoztatása nehéz és lassú folyamat, de megindult a változás.

Ezt csak az egyes iparágak szakemberei tudják véghez vinni.

Mennyire vesznek részt a multinacionális cégek a hazai innovációban? 

Nagyon sok gyár települt Magyarországra, ám minden városi legenda ellenére az autóiparban még mindig nem elégedhetünk meg a valódi hazai fejlesztések arányával.

Meg kell nézni, mi számít tényleges fejlesztésnek, és csak valós innovációt érdemes az autóipari cégeknél támogatni, s figyelembe kell venni, hogy csak lassan és nagyon korlátozottan nyitnak a hazai kutatások felé.

Milyen területeken lehet sikeres a magyar innováció?

A gyógyszeriparban látszik, hogy a magyar és a külföldi tulajdonú cégek is nagyon aktívak és eredményesek. Jó lehetőségek vannak a robotizáció, az ipar 4.0, azaz az ipar digitalizációja területén is. A biotechnológiának és az informatikának már eddig is jó eredményei vannak, ezek továbbra is nagy potenciállal rendelkeznek.

Az autonóm járműfejlesztés területén is vannak kiváló eredmények. Az agrár- és élelmiszeripar is olyan ágazat, ahol jó esélyekkel indulhatunk.

A tudásalapú társadalmak legfontosabb feltétele a megfelelően képzett munkaerő. Észtországban vagy Angliában az első osztálytól tanítanak programozást. Ehhez képest nálunk a digitális oktatás, a programozás színvonala csapnivaló. Lesz elég utánpótlás? 

A digitális rendszerek használatát meg kell tanítani a gyerekeknek, de a programozás komplex szakértelmet és háttértudást igényel, ehhez például matematikai ismeretekre is szükség van. A cél inkább a digitális írástudás fejlesztése lehet, mely hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar diákok és későbbi munkavállalók rugalmasan reagáljanak a gazdasági változásokra.

Lehet innovációs gazdaságot építeni az oktatás radikális átalakítása nélkül? A szingapúri csoda egyik fő eleme például az volt, hogy diplomamunka helyett mérnökök, közgazdászok, jogászok csoportja szervezett cégeket. Nálunk elképzelhető ilyen váltás?

Magyarországon is indult már innovációs ökoszisztéma építésével kapcsolatos kezdeményezés, a vidéki városokban, egyetemek közelében hamarosan nyolc startup-inkubátorház jön létre. Azt várom, hogy ezek fejlesszék a diákok ötleteit arra a színvonalra, hogy a kockázati tőke számára is érdekes cégek jöjjenek létre.

Az már más kérdés, hogy valóban el tudják-e ezt érni az inkubátorházak, valóban komolyan veszik-e a mérnöki, jogászi, közgazdászi felkészültséget igénylő szervezési, mentorálási feladataikat, ahogyan például Szingapúrban. Az NKFI folyamatosan figyelemmel kíséri majd a munkájukat; egy év után áttekintjük az eredményeiket, hogy döntsünk: a teljesítményük alapján továbbra is érdemes-e őket támogatni.

Bár Szingapúrban nem jártam, de más helyeken, például a holland Delfti Egyetemen láttam ilyen műhelyeket. Csupán néhány száz négyzetméteren dolgozott 50-60 ember a legkülönbözőbb fejlesztéseken, projekteken csoportmunkában.

Fontos kiemelni, hogy nem csupán a magyar megalomániában, infrastruktúrafejlesztésekben kell gondolkodni, nincs szükség vadonatúj irodákra, ezek elférnek az egyetemeken.

Elég sok legenda kering a kutatásfejlesztési támogatások kiszivattyúzásáról. Hogyan lehet garantálni, hogy a támogatásokat, miután kiosztották, valóban jól költsék el?

A k+f pályázatokat szakértők értékelik nyilvános szempontok szerint, majd pedig értékelő testületek tesznek javaslatot arra, hogy ennek alapján javasolják-e a projektek támogatását. Nincs lehetőség a szakértői szempontokon kívül mást figyelembe venni. Egyébként is koncepciót váltottunk, és már nem csak „egyszer döntünk” a támogatásokról, aztán várjuk a csodát. Egyrészt négyéves projektekben gondolkodunk – egy esztendő alatt az innovációban nem sok mindent lehet elérni, főleg, ha egy gép beszerzése is több hónap, ha közbeszerzéshez kapcsolódik.

Másrészt folyamatosan követjük a projektek eredményeit, és ha nem megfelelően alakulnak a dolgok, akkor időben beavatkozhatunk a közfinanszírozású támogatások értékteremtő hasznosulása érdekében.

Ez jelentős előrelépés Magyarországon, sokkal nagyobb a motiváció a hatékony munkára. 2017 második felében minden pályázónak el kell jönni a bírálók elé, és meg kell őket győzni. Ez nem biztos, hogy mindenki számára népszerű kezdeményezés, de szükséges meglépni. Következménye kell, hogy legyen a sikernek és a kudarcnak egyaránt.

Sokat panaszkodnak a magyar cégek, hogy kicsit több idő alatt, kevesebb referenciaelvárással ők is tudnának olyan termékeket szállítani, mint a külföldi konkurencia. Hogyan lehet innovatív beszerzéseknél helyzetbe hozni a hazai cégeket? 

Meg kell változtatni a szabályokat, hogy azon termékeknél, amelyeknek jelentős újdonságtartalma van, legyen külön közbeszerzési eljárás. Ebben az egyébként rutinból elvárt referenciáktól el kell tekinteni. Ez azonban veszélyes is lehet; szakértőknek szükséges megítélni, ki tud valóban megfelelő minőséget előállítani, a kóklereket ki kell zárni. Ez azért fontos, mert rengeteg olyan termék és szolgáltatás van, amelyet alapvetőn a közszféra vásárol, és hazai referencia nélkül sokkal nehezebb külföldön elindulni.

Nagyon sokat büszkélkedünk magunknak tudományos eredményeinkkel. Addig mondogatjuk, hogy Budapest startupfőváros, míg a végén elhisszük, pedig nem igaz. Min kellene változtatni?

Engem is zavar, amikor nagyotmondóversenyt tartunk. Még az MTA elnökeként indítottam a Lendület programot, amelyet nemzetközileg is sokszor elismertek.

Ez csupán öt kutatóval indult, óriási volt a verseny. Érdemesebb kicsiben kezdeni és várni a jelentős finanszírozással, amíg egy program fokozatos fejlődés során bizonyít. A startupinkubátor-programnál is sokan kevesellték, hogy a 44 jelentkezőből csupán 8 nyertes lehet. Nézzük meg másfél év múlva, hogy mit produkálnak az eddigi nyertesek, és majd akkor adunk további pénzt, ha az eredmények alapján ez indokolt.

NÉVJEGY

• 1952-ben született. Atomfizikus, politikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2008 és 2014 között annak elnöke. 2014. június 12-től december 31-ig a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásáért felelős kormánybiztos, 2015. január 1-jétől az intézmény elnöke.
• Az atomi ütközések fizikájának neves kutatója. 1991 és 1996 között az MTA Atommagkutató Intézetének igazgatója, 2001–02-ben oktatási miniszter.

Forrás: NKFIH