Hírek

Központosítást ajánlanak, de nem biztos, hogy ez célhoz vezet

Világszínvonalú kutatások nélkül nincsen innováció, valamint ha nem jön létre a kutatók és a vállalkozók között világos partnerség, akkor nem lehet jelentős eredményeket elérni – mondta el Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Heti Válasz által szervezett Kinőni Magyarországot című csütörtöki budapesti konferencián.

A tudományos kutatás alapja, hogy pénzből tudást hozunk létre, míg az innováció jelentése, hogy tudásból pénzt hozunk létre – hangsúlyozta Pálinkás. Az innováció támogatása a tudományos kutatás szponzorálása nélkül értelmetlen tevékenység – tette hozzá. Szerinte az innováció támogatása a gazdaság feladata, sokkal inkább, mint a felfedező kutatások esetében. Pálinkás kijelentette: világszínvonalú felfedező kutatások nélkül nincsen innováció. A világszínvonalú felfedező kutatásokhoz kiemelkedő képességű kutatók, hatékony és flexibilis intézményrendszer, kiegyensúlyozott finanszírozás és versenyképes infrastruktúra szükséges – mutatott rá az MTA elnöke.

Megújulhat a teljes hálózat

Európában napjainkban a nemzeti megoldások helyett a központosított rendszert ajánlják, de Pálinkás szerint hazánknak meg kell tartania az egyensúlyt a nemzeti kutatási rendszer és az európai szintű programokban való részvétel között. „Küldjetek még több pénzt és hagyjatok minket békén” – utalt az előadó a korábbi évek filozófiájára, de szerinte ez nem járható út, mert csak olyan intézményrendszert lehet finanszírozni, ami eredményeket produkál, ezért indította el az Akadémia a Lendület programot. Szólt arról is, hogy hamarosan sor kerül az akadémiai kutatóhálózat teljes megújítására.

Világos partnerség kell

Pálinkás javaslatai között szerepelt, hogy a területnek világos és stabil helye kell legyen a kormányban, egységes költségvetés-tervezés és értékelési rendszer szükséges, valamint koncentrált egyetemi és kutatóintézeti struktúra szükséges. A versenypályázati finanszírozás kapcsán egy háromszintű rendszert látna helyénvalónak az Akadémia első embere. Létre kell hozni egy nemzeti kutatási és fejlesztési programot, amelynek a kritériuma a társadalmi hasznosság és a gazdasági alkalmazhatóság lenne – tette hozzá. Pálinkás szerint ki kell alakítani egy nemzeti technológiai programot, amely kizárólag központi kezdeményezésű és csak gazdaságilag mérhető eredményeket tartalmazó programokat finanszírozna. „Az lenne jó, ha a kutatók és a vállalkozók között világos partnerség jönne létre, amely révén föllendülhetne a gazdaság”.

Forrás: MNO

Közösség