Napjainkban jellemzőbben hallgatunk zenét online, mintsem zenei CD-ket vásároljunk. Az emberek úgy osztanak meg információkat és képeket a közösségi oldalakon, hogy azokat nem védik szerzői jogokkal. Az egyes fogyasztók a növekvő mértékben globalizálódó, ugyanakkor decentralizált üzleti modelleken keresztül forradalmasítják az értékteremtést és ennek megosztását. Saját működési területükön az Airbnb, az Uber, a Kickstarter, a Shapeways vagy a TaskRabbit megszüntetik a piacra lépés korlátait, és életképes alapot biztosítanak ahhoz, hogy a helyi vagy diszruptív piaci szereplők is versenybe szálljanak. A közösségi gazdaság lehetővé teszi, hogy úgy termeljünk vagy szolgáltassunk helyi szinten és elégséges mennyiségben, hogy ne kelljen méretgazdaságossági szempontokat figyelembe vennünk. Az innováció és az új ötletek kereskedelmi hasznosítása hagyományosan komoly befektetést igényel, meg nem térülő költségekkel jár a kutatás és fejlesztés illetve termékfejlesztés területén. Ugyanakkor a 3D-s nyomtatás és az együttműködésen alapuló online tudásmegosztás segítségével lehetségessé válhat olyan termékek, szolgáltatások vagy élmények megalkotása és fejlesztése, melyek autentikusabbak, mint a tömegtermelésen alapuló fogyasztási cikkek.
A pozitívumok ellenére ezek a változások rengeteg bizonytalanságot is szülnek a jövőbeli foglalkoztatási sémák, az új technológiák vagy éppen a fogyasztás átalakulása terén.
Az első a növekvő egyenlőtlenség. A francia közgazdász, Thomas Picketty, közelmúltban megjelent könyve elsőként tett kísérletet arra, hogy részletes leírást adjon a folyamatosan növekvő egyenlőtlenségről, mely az alacsony gazdasági növekedést mutató fejlett világhoz kapcsolódik .[1]
A második az állandósult alulfoglalkoztatottság. Annak ellenére, hogy a gazdaság nagyjából visszaállt a válság előtt szintre, sok szakmunkás maradt munkanélküli vagy részmunkaidőben foglalkoztatott, s így nehezen tudja a megélhetéshez szükség forrásokat előteremteni. Ennek okai egyrészt a gyors ütemű automatizálásban keresendők, mellyel kiválthatóvá válik az emberi munkaerő. Ez a gazdaság minden szektorát érinti: kezdve a hagyományos termelő ágazatoktól a szolgáltatóiparig, ahol a mesterséges intelligencia segítségével ma már elvégezhetőek dokumentálási vagy fordítási feladatok.
A harmadik az, hogy a gyors digitalizálódás átalakította azokat a szolgáltatásokat, például az oktatást, melyekre korábban a személyes kontaktus volt jellemző a szolgáltató és a felhasználó között. Az újonnan megjelenő ingyenes Massive Open Online Courses (MOOCs), vagyis nyílt online kurzusok, melyeket egyrészt új szolgáltatók, mint a Coursera, másrészt a legelismertebb felsőoktatási intézmények, így többek között a Harvard, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) vagy a Stanford kínálnak, az olyan oktatási intézményekre nézve jelentenek veszélyt, melyek működéséhez nélkülözhetetlen a tandíjakból befolyó bevétel. A fejlett interaktív platformok lehetővé teszik, hogy a hallgatóknak ne kelljen fizikailag jelen lenniük a kurzusok elvégzéséhez.
A negyedik az energiatermelés és -elosztás, melynek forradalmasítása két fronton zajlik. A klímaváltozás hatása és ennek kapcsolata a fosszilis energiahordozók használatával arra kényszeríti a társadalmakat, hogy a megújuló energiaforrások, a nap- és a szélenergia termelés, elosztás és felhasználás felé forduljanak. Ezzel lehetővé válik, hogy az egyén előállíthassa azt az energiát, mely saját szükségleteit kielégíti, a felesleget pedig a már meglévő energiahálózatokban értékesítse. Az „okos eszközök” gyártói képessé teszik a felhasználókat arra, hogy például az elektromosságot hatékonyabban használják, amivel olyan értékes adatokhoz jutnak, melyeket elemezve és rendszerbe foglalva el tudnak adni.
Az ötödik jelentős változás a 3D nyomtatók technológiájának széleskörű elterjedése. Ezekkel a nyomtatókkal a felhasználók tökéletes másolatokat készíthetnek tárgyakról, ami forradalmasíthatja a gyártásról és fogyasztásról alkotott fogalmainkat oly mértékben, hogy akár az is elképzelhetővé válik, hogy a jövőben az árukat nem gyártóktól vásároljuk majd, hanem otthon nyomtatjuk.
Az említett negatívumok (alulfoglalkoztatottság, vagy egyenlőtlenség) egyre nehezebbé teszik az egyén és a család boldogulását a kései kapitalizmusban, ahol a hagyományos foglalkoztatás egyre kevésbé elérhető. A zsugorodó középosztály és az alternatív eszközökkel kiváltott emberi munkaerő arra kényszeríti a társadalmat, hogy új fogyasztási és értékteremtési módokat találjon. Az olyan vállalkozások, mint az Uber, azt használják ki, hogy a foglalkoztatásból kieső munkaerő egyre többet kénytelen dolgozni, hogy pénzt tudjon keresni. Tulajdonképpen a közösségi gazdaság olyan rendszer, melyben a kockázat a gazdasági társaságoktól az egyénekhez kerül át, a szervezett foglalkoztatás eltűnik, a tőkések pedig hatalmas haszonra tehetnek szert igen alacsony fix költségek mellett. Az Uber esetében például az autósok saját maguk vásárolják, szervizelik, tankolják a gépjárműveiket, az Uber megszabja, hogy milyen viteldíjakkal és milyen feltételek mellett dolgozhatnak és eközben komoly sápot szed.
A pozitívumok közé tartozik, hogy a közösségi gazdaság reményt kínál. A megújuló forrásból nyert értékesíthető energia, és a 3D-s nyomtatóval elkészített újrahasznosított termékek új lehetőségeket teremtenek a közösségi cselekvő fogyasztás és önellátás területén. A kivételes gondolkodó és jövőkutató Jeremy Rifkin egy 2013-as tanulmányában arról ír, hogy három egymáshoz kapcsolódó hálózat, a kommunikáció, az energia és az elosztás hálózata (amit Rifkin a „Dolgok Interneteként” említ) új utat nyithat, melynek révén a gazdaság egésze kikerülhet a hagyományos piaci működésből.[2] Míg bizonyos gazdasági ágazatokban, így a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban, az egészségügyben és a vendéglátásban a termelés és fogyasztás elkülönülése továbbra is megmarad, az olyan ágazatoknál, ahol a termelés a nullához közelítő járulékos költséggel megosztható, új korszakot indíthat el, amit Rifkin kollaborativ „közösségi vagyon korának” (Collaborative Commons) nevez. Akár a barterezés reneszánsza is bekövetkezhet, amikor az emberek a saját maguk által megtermelt javakat és szolgáltatásokat egymás között cserélik, pénz közbeiktatása nélkül.
The english version of this article is availabile here.
A cikk szerzője Dr. Yusaf H. Akbar, a CEU Üzleti Kar Stratégia Tanszékének Adjunktusa.[1] Picketty, T. (2014), Capital in Twenty-First Century Cambridge: Harvard University Press [magyarul megjelent: T. Picketty: A tőke a 21. században, Kossuth Kiadó, 2015]
[2] Rifkin, J. (2013), The Zero Marginal Cost Society London: Palgrave Macmillan
Forrás: hvg.hu