Mindent szenzorokkal szerelnek fel egy angol városban

A szemetesekben lévõ szenzorok automatikusan jelzik majd, ha megteltek, míg egy felhõalkalmazás összeállítja a kiürítendõ tárolók listáját. A dolgok internete segíthet a költségek lecsökkentésében és így jobb szolgáltatásokat lehet majd nyújtani a lakosoknak. A kukásautók csak akkor indulnak el, ha a szenzorok azt jelzik, hogy a tárolók tele vannak, így sikerült megtakarítani egy új kukásautó beszerzését. A szemetesek mellett a parkolóhelyek, a szappanadagolók, a patkánycsapdák is automatikusan jelezhetik, hogy tele vannak vagy szabadok. Jövõ tavasztól robotjármûvek fognak közlekedni a fõpályaudvar és a helyi bevásárlóközpont között is.

Tracy Hopkins, a Neul cég munkatársa elmondta, hogy az egész projekt nem olyan, mint amilyennek az emberek a jövõ városát talán elképzelik, de a dolgok internete a háttérben egyszerûbbé fogja tenni az életünket. A Neul olyan bázisállomásokat telepít, amelyek segítségével a több ezer szenzor kommunikálhat majd egymással. Ugyanakkor még hiányzik a bevált üzleti modell, így senki sem tudja, hogy a rendszer alkalmazása mennyibe kerül és a segítségével pontosan mennyi pénz takarítható meg. Milton Keyes bebizonyíthatja, hogy a dolgok internete nemcsak utópia, hanem az autók, a háztartási berendezések, a különbözõ eszközök és a parkolóhelyek valóban kommunikálhatnak egymással.

A szemetesekben lévõ szenzor jelezni fogja, ha teli vannak

Geoff Snelson, a helyi városi tanács stratégiai fejlesztésért felelõs igazgatója elismerte, hogy profitálnak London közelségébõl. Az innováció városának számítanak, így az sem véletlen, hogy a tesztkörnyezetet náluk vezetik be elõször. Snelson szerint eddig a legtöbb projekt elszigetelt volt, éppen ezért kell megmutatni, hogy milyen az, ha az egész várost csatlakoztatják a hálózathoz. A szenzorok és a bázisállomások árát a brit kormány állja, s az olyan társaságok, mint a British Telecom, az Eon és a Neul kipróbálhatják az elképzeléseiket.

A projekt során elsõ lépésként a szenzorok jeleit összegyûjtõ és a digitális adatközpontokba továbbító bázisállomásokat telepítenek a házak tetejére. Ez az úgynevezett Digital Data Hub fogja a mobil és a WLAN-, a vezetékes és a mûholdas szélessávú hálózatokból származó jeleket. Az adatokhoz hozzáférhetnek a város mellett a fejlesztõk és a távközlési cégek is, kiértékelhetik azokat és alkalmazásokat készíthetnek. 

A dolgok internete a gyárakban is javíthat a tervezési és gyártási folyamatokon, ezáltal energia takarítható meg. A Siemens Coventryben és Hamburgban kutatja a témát. Brian Holliday, a vállalat digitális gyár részlegének vezetõje úgy vélte, hogy a jövõ üzemei intelligensebbek és hatékonyabbak lehetnek. A magasabb fokú automatizálás lehetõvé teheti, hogy a használt gépek képesek lesznek önállóbban dolgozni és ritkábbak lesznek üzemzavarok.

A település abban is reménykedik, hogy befektetõket tudnak bevonzani

Ugyanakkor számos kérdést tisztázni kell, többek között, hogy kik férhetnek hozzá az adatokhoz? A város? A British Telecom? Tracy Hopkins? Egyelõre ebben a kérdésben még nem sikerült egyezségre jutni. Nagyon sok függ attól, hogy a vállalatok befektetnek-e ezen a területen. Nehezíti a helyzetet, hogy még nincsenek globálisan érvényes szabványok, amiket mindenki követhetne. Nagy-Britanniában a HyperCat konzorcium feladata lesz gondoskodni egy egységes szabványról. Gary Atkinson, az ARM jövõbeli technológiákkal foglalkozó igazgatója is amellett érvelt, hogy szükség lesz egy egységes szabvány kidolgozására.

Egyelõre tisztázatlan, hogy mennyibe kerülnek a dolgok internetével kapcsolatos kutatások és fejlesztések. Ugyan a brit kormány több mint 73 millió fontot különített el a vállalkozások számára, de Snelson nem tudta megmondani, hogy az õ esetükben mennyibe fog kerülni a projekt. A szemetesekbe beszerelt szenzorok a gyártó FarSite adatai alapján kereken 100 fontba kerülnek, míg az ARM álláspontja az, hogy már 10-15 fontból megvásárolhatók lennének. Lakosonként körülbelül 10 érzékelõre lehet majd szükség. Minél összetettebbek a továbbítandó adatok, annál drágábbak az eszközök. Fontos az is, hogy mennyi ideig mûködnek a használt elemek; az élettartamuk lehet 5, de akár 20 év is.

S természetesen ott van még a biztonság kérdése. Tracy Hopkins szerint eddig semmilyen garancia sincs arra, hogy a dolgok internete védett lesz a hackertámadásokkal szemben. Megoldást jelenthet, hogy a projektben szereplõ cégek együttmûködnek. Ugyanakkor felmerül, hogy valóban szükség lesz olyan háztartási gépekre, amelyek jelzik, ha probléma lép fel, vagy olyan mosógépekre, amelyek felismerik a behelyezett ruhát és automatikusan beállítják a megfelelõ programot. 

Forrás: sg