Hírek

Az innováció a kilábalás egyik eszköze
Az innováció a válságból való kilábalás egyik meghatározó eszköze lehet – hangsúlyozta Havas István, az Ernst & Young (E&Y) magyarországi vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón, ahol ismertették a nemzetközi tanácsadó cég Az egyszerűség ereje címmel készült felmérését.
Új díjat alapítottak a jó ötletek támogatására
A Regionális Fejlesztési Holding Zrt., a hazai mikro-kis és közepes vállalkozások országos leányvállalati hálózattal rendelkező fejlesztési és finanszírozási partnere idén első alkalommal írja ki az RFH Ecospinning Díjat.
Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégia 2020 Társadalmi Egyeztetése Győrben
A Nemzetgazdasági Minisztérium társadalmi egyeztetés céljából közzétette a Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégia 2020 tervezetét. A minisztérium a Nemzeti Innovációs Hivatalt bízta meg a stratégia társadalmi konzultációjának lefolytatásával.
Először fényképezték le közvetlenül a DNS-molekulát
Ötvenkilenc évvel azután, hogy James Watson és Francis Crick kikövetkeztette a DNS-molekula kettősspirál-szerkezetét, olasz kutatóknak sikerült elkészíteniük az első közvetlen fotót az életet kódoló csavart létráról.
Vannak még valódi magyar sikerek
Csire Géza első terméke, egy fotel fél év alatt Ázsiától Amerikáig tizenegy ország piacán lett sikeres.
A MiniBreak diák startup állíthat ki a Wall Streeten
A Kairos Student Venture Competition-t a MiniBreak nevű diák projekt nyerte, így ők utazhatnak a jövő év elején New Yorkba, hogy a tőzsdén mutassák be projektjüket. A projekt keretében egy gyerekbiciklit szabályozó távféke fejlesztettek ki.
A kockázati tőke emberi korlátai
A Kreater Társadalmi Innovációs Ügynökség az Anonim Innovátorok Klubjának 8. rendezvényén a hazai kockázati tőke és a befektetésre vágyó cégek, csapatok felkészültsége, alkalmassága kerül terítékre november 29-én a MÜSZI-ben (1085 Budapest, Blaha Lujza tér 1., III. emelet; bejárat a Somogyi Béla utca felől).
Kiváló magyar adottságok tudásexportra
Jelenleg a világban mindenki a kutatás-fejlesztésben és innovációban hisz, a válság elleni küzdelemben csodaszerként tekint erre a területre. „S ez nem is túlzás” – véli Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke, aki szerint mindennek haszonélvezője lehet a jelentős tudáskinccsel rendelkező Magyarország.
Magyar egyetemista vállalkozók a New York-i tőzsdére tartanak
November utolsó napján a Kairos Student Venture Competition keretein belül választja ki a befektetőkból, innovációs szakemberekből álló nemzetközi zsűri azt a hallgatói projektet, amely a világ legjobb egyetemi vállalkozása közé standot állíthat a Wall Street-en, a tőzsde épületében. A Kairos Global Summiton immáron negyedik éve nyílik lehetőség, hogy magyar egyetemisták, főiskolások mutassák be innovációikat a New York-i tőzsdén. Idén először versenyezteti meg a Kairos Society a közép-kelet európai régiót megcélozva a fiatal innovátorokat Budapesten.
Zöldkedvezményt akarnak az autógyárak
Károsanyag-kibocsátási "szuperkreditekkel", vagyis emissziós jogosítvánnyal ösztönözné az alacsony szén-dioxid-kibocsátású autók gyártását és a 2020-as uniós határérték betartását a német autógyártók képviseleti szervezete.
Megújult a Nemzeti Innovációs Hivatal honlapja
Az új weboldal mind tartalmilag, mind strukturálisan igazodik a NIH alapvető küldetéséhez, vagyis a hazai kis-, közepes és nagyvállalatok innovációs tevékenységének előmozdításához.
Új üvegelemzési módszert fejlesztett a Fraunhofer Institute
Otthon, a gépkocsikban vagy az iparban az üveg univerzális alapanyag. Rendkívüli tulajdonságainak köszönhetően gyakran nincs is alternatívája. A Fraunhofer intézet új üvegelemzési módszerrel állt elő.
Tökéletesen rejt az új láthatatlanná tévő “köpeny”
Először demonstrálták sikeresen amerikai kutatók egy tárgy tökéletes elrejtését újonnan kifejlesztett eszközükkel, amely láthatatlanná tett a mikrohullámok számára egy centiméteres nagyságrendű hengert.
Kié a világ leggyorsabb szuperszámítógépe?
Évek óta komoly verseny zajlik az Egyesült Államok, Kína és Japán között a világ leggyorsabb szuperszámítógépe birtokosának címéért. Hosszú idő után idén júniusban az USA visszavette a globális vezető szerepet Japántól.
Intelligens városokat rangsorolt az Ericsson
New York, Stockholm, London – ezek a világ legintelligensebb városai, az Ericsson legfrissebb, információ-technológiára fókuszáló rangsora alapján.
Szupererős mesterséges izmot hoztak létre nanocsövekből
Szupererős mesterséges izmot hozott létre szén nanocsövekből álló, paraffinviasszal feltöltött szálakból egy amerikai, kanadai, brazil, ausztrál, kínai és dél-koreai szakemberekből álló nemzetközi kutatócsoport.
Hét újabb nyelven érhető el az Európai Szabadalmi Hivatal szabadalmi fordító szolgáltatása
Ankét a K+F tevékenység ösztönzőiről és minősítéséről
Fejlesztési támogatás innovatív kis cégeknek
Klímavédelemhez kapcsolódó vállalkozási ötletek versenyét hirdeti meg a Climate-KIC Közép-magyarországi szervezete. 20.000 euró vissza nem térítendő anyagi és szakmai támogatást kaphatnak a cégek.
IRIS workshop a Széchenyi István Egyetem Tudásmenedzsment Központjában
Az MTA KÖZGAZDASÁG- ÉS REGIONÁLIS TUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT REGIONÁLIS KUTATÁSOK INTÉZETE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI TUDOMÁNYOS OSZTÁLY gondozásában működő „Interregional Innovations System” (IRIS) projekt kapcsán 2012. november 28-án workshopot tart a Széchenyi István Egyetem Tudásmenedzsment Központja.

Közösség