innováció
Újabb 20 milliárd forint támogatás a hazai vállalatok innovációira
A munkahelyteremtést és Magyarország versenyképességének erősítését is szolgálja a PIACI KFI pályázati konstrukció is, amelynek keretében most újabb 20 milliárd forint támogatásra pályázhatnak az érdeklődők – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: ezzel a lehetőséggel exportképes új termékek, szolgáltatások és technológiák fejlesztése esetében élhetnek a vállalkozások és kutató-tudásközvetítő szervezetek.
A Fujitsu mélyíti elkötelezettségét az ENSZ fenntartható fejlődési céljai iránt
A Fujitsu globális szolgáltatási szervezetének napokban bemutatott kísérleti programja mélyíti a vállalat elkötelezettségét az ENSZ fenntartható fejlődési céljai (SDG-k) iránt. Az azonnali hatállyal induló kezdeményezés keretében a globális szolgáltatási szervezet 5800 dolgozója kísérleti jelleggel virtuális közösségeket hoz létre, amelynek tagjai a szervezeti és földrajzi határokon átívelve kommunikálnak és működnek együtt egymással, miközben felelős szerepet vállalnak a pozitív társadalmi változások eléréséért végzett munkában.
Kutatás és innováció az európai zöld és digitális kettős átállás szolgálatában
A Bizottság több mint 1 milliárd euró értékű pályázati felhívást tesz közzé olyan kutatási és innovációs projektekre, amelyek az éghajlati válságot kezelik és támogatják a koronavírus-válságból való európai kilábalást - hívja fel a figyelmet Marija Gabriel az Európai Bizottság innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős biztosa.
Innovációs és K+F+I pályázati workshop, Szombathely
2020. szeptember 28.
Az ELTE Innovációs Központ egy innovációs és K+F+I pályázati workshopot szervez a Savaria Egyetemi Központban. Az eseményen bemutatásra kerülnek a felsőoktatási intézményi, kutatói, illetve kisvállalkozói pályázói kör számára jelenleg nyitott K+F+I témájú pályázati felhívások.
Innovatív magyar cégeket köt össze a világpiaccal a KPMG
Immár 7 magyar céget találhatunk az ingatlanszektor digitális technológiai innováció topligájáról — a KPMG által — készített listán. A startup világ egyik legélénkebb szegmensének tartott, úgynevezett proptech piacon a befektetési kedv 5 év alatt megtízszereződött. Tavaly már 2,6 milliárd dollár friss tőke áramlott az ingatlanszektor digitalizációját segítő vállalkozásokba, de előzetes adatok szerint 2020 első félévében 7 milliárd dollárnyi üzlet született, a COVID-válság kiváltotta digitalizációs boomnak köszönhetően.
Innovációs versenyt hirdet az ExxonMobil
A gazdasági fejlődés és a klímavédelem, a felelős és tiszta energiafelhasználás, valamint a hagyományos és a megújuló energiaforrások innovatív összehangolásának témájában hirdet innovációs pályázatot hazai diákoknak a világ vezető energiavállalata, az ExxonMobil. A versennyel a vállalat ösztönözni kívánja a magyar diákok innovációs gondolkodását, valamint fokozni a társadalmi párbeszédet az energiafelhasználás, energiaátmenet és a klímavédelem témakörében.
Így próbálják csökkenteni költségeiket a brit gyáripari szereplők a járvány után
A járvány miatt elrendelt karantén során a negyedével visszaesett a brit gazdaság, az ipar exportja pedig negatív rekordot döntött 2020 második negyedévében. Egy lehetséges megoldás az innováció — ahelyett, hogy a különböző gyártási folyamatokat harmadik félhez szerveznék ki, a vállalatok új, megtérülő technológiákba fektetnek a “házon belüli” megoldásokért.
A felhőből foglalkoztathatnak mesterséges intelligenciát a hazai vállalatok
Ügyeket intéz, tájékoztat, időpontot foglal, hibát hárít el, küldeményt követ nyomon, hozzáférési jogokat kezel és útbaigazít. Mindezt maximális hozzáértéssel, fáradhatatlanul, végtelen türelemmel és a nap 24 órájában végzi a T-Systems digitális üzleti asszisztense. A mesterséges intelligencia alapú Vandát hamarosan – felhőalapú megoldáson keresztül – dedikált feladatokkal is megbízhatják azok a vállalkozások, amelyek akár ügyfélszolgálati, akár adminisztratív, akár termelési tevékenységüket szeretnék egyszerűbbé és hatékonyabbá tenni. A Mesterséges Intelligencia Koalíció tagjaként a T-Systems Magyarország MI Stratégiájához igazodva valamennyi területen – az alapvető technológiáktól a konkrét transzformatív programok megvalósításáig – támogatni tudja ügyfeleit, a hazai gazdaság szereplőit.
Samsung Life Unstoppable konferencia – az innováció új korszaka
A Samsung egy különleges virtuális megoldással jelentette be legújabb fejlesztéseit a mobiltechnológia, a viselhető okoseszközök, a TV- és audiomegoldások és az intelligens háztartási berendezések terén. A Life Unstoppable, az Élet Megállíthatatlan eseményen a vállalat bemutatta, miként változtathatják meg a csatlakoztatott eszközök a felhasználók életmódját.
A gazdaság újraindításának kulcsszava: innováció!
Közhelynek számít már, de ettől még igaz, hogy a gazdasági környezet a cégek körül gyorsuló tempóban változik. Ez azt is jelenti, hogy nem lesz visszatérés a korábbi környezeti állapotokhoz. Ezért minden területen megújulásra, innovációra van szükség. Változnak a piaci körülmények és a vevők viselkedése. Ezért nem lehet a korábbi módszerekkel visszaszerezni a régi vevőket, és végképpen nem lehet új vevőket, új piacokat találni.
Hatvan kkv fejlesztését segíti a Tungsram-iLex platformja
A kis- és közepes vállalkozások piacképes innovációjának megvalósításában, az ehhez szükséges anyagi támogatás előteremtésében, valamint a szabadalom megszerzésében nyújt segítséget már csaknem 60 vállalkozásnak az idén februárban elindult Tungsram-iLex innovációs piactér - közölte a Tungsram és az iLex Group.
Kutatási és innovációs szakmenedzser/szakközgazdász szakirányú továbbképzés a Pannon Egyetemen
Szerezzen a kutatásfejlesztési és innovációs projektek menedzseléséhez szükséges átfogó és interdiszciplináris elméleti és módszertani ismereteket a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán 2020 szeptemberében újrainduló Kutatási és innovációs szakmenedzser/szakközgazdász posztgraduális képzésen!
Meghosszabbított határidővel, augusztus 14-ig lehet jelentkezni a Zöld Nemzeti Bajnokok előminősítésére
A magyar kormány kiemelt célja a zöldgazdasághoz és -iparhoz kapcsolódó, nagy növekedési potenciállal rendelkező feldolgozóipari vállalkozások technológiaváltást segítő fejlesztéseinek támogatása. A 7,3 milliárd forintos keretösszegű Zöld Nemzeti Bajnokok konstrukció esetén az előminősítésre jelentkezés határidejét a vállalkozói visszajelzések alapján a tervezetthez képest meghosszabbítják, így arra 2020. augusztus 14-ig van lehetőség.
Kitörési lehetőség a magyar vállalkozások számára
Az Enterprise Europe Network és a HEPA Exportakadémia együttműködésében megrendezett online szakmai találkozón azokat a nemzetközi trendeket és kitörési pontokat mutatták be, amelyek a hazai vállalkozások számára útmutatóként szolgálhatnak a következő 10 év fejlesztéseihez. Ahhoz, hogy a hazai cégek fel tudják venni a versenyt a nemzetközi piacokon, nemcsak a termékeiket és szolgáltatásaikat kell korszerűsíteni, hanem a teljes működési folyamataikat, az innováció hordozója ugyanis a cég maga.
A megfelelő helyzetfelmérés könnyebbé teheti a termékfejlesztést
A technológiai innováció elengedhetetlen a versenyképesség megőrzéséhez. A termékfejlesztés során a konstruktőröknek gyakran kell új technológiák használatáról döntenie, a megfelelő kiválasztása azonban sokszor nem egyszerű feladat. A munkát könnyebbé teheti az úgynevezett Technológiai érettségi szint skáláján alapuló, összesen hét kérdés megválaszolása.
Kooperatív doktori program indul a piacorientált kutatói utánpótlás támogatására
A piacorientált kutatói utánpótlást támogató kooperatív doktori program indul ősszel, amely jelentős ösztöndíjjal segíti a vállalati együttműködésben folytatott doktori tanulmányokat - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Osztrák-magyar projektben fejlesztik az önvezető autózást
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. konzorciuma autonóm járművek tesztelésére alkalmas digitális környezet létrehozásának előkészítését kezdi meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán 100 millió forint összegű támogatást elnyert projekt keretében.