robotika
Szociális feladatokat ellátó robotflotta fejlesztésén dolgoznak az ELTE kutatói
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói egy nemzetközi együttműködésben szociális robotflotta fejlesztésén dolgoznak, céljuk olyan robotok tervezése és gyártása, amelyek például az idősgondozásban látnak el szociális és kiszolgáló funkciókat – közölte az ELTE az MTI-vel kedden.
Iréné az év ötlete: A lány, aki megoldotta az egyik legnagyobb vegyipari cég kihívásait - Takarító robotot tervezett
Egy innovatív takarító robot nyerte el idén az év ötletéért járó elismerést a Magyar Ipari Célgép Nagydíj átadó ünnepségén. Az immár negyedik alkalommal megrendezett Gépész Szalon június végi díjátadóján a szakma legjobbjai gyűltek össze a Millennium Házában. Összesen nyolc kategóriában tüntették ki az elmúlt év legkiemelkedőbb pályamunkáit és három különdíjat osztott ki a zsűri, köztük volt Csikós Irén, aki egy vegyiüzem poros szállítópályáinak tisztítási problémájára tervezett egy innovatív takarító robotot, és a BBM csapata, akik kiemelkedő ipari célgéppel nyertek, a pályázatot mesterséges intelligencia segítségével szerkesztett zenével adták be.
A robotok ügyesek, pontosak, okosak
A nyolcvanas évek felkapott filmtémája volt a robotika, különösen a humanoid robottechnológia. Fél évszázad sem kellett hozzá, hogy a fikció valósággá váljon. De vajon kell-e félnünk tőlük, érdemes-e Magyarországon robotot gyártani, és milyen előnyöket hordoznak a cégvezetők számára?
Gép-ész – egy MI robot olyat tud, amit semmi más
Toyota, az MIT és a Columbia Engineering nem akármilyen eredményeket mutatott be egy új mesterségesintelligencia-tanulási metódus kialakítása nyomán, ami jelentősen felgyorsíthatja a robotok új készségelsajátítási képességének fejlődését. Úgy tűnik, eljött a robotika ChatGPT-pillanata is.
Robotokkal a fenntartható jövőért: kihirdették a Vodafone ötletpályázatának nyerteseit
November 26-án, a Vodafone új székházában rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Skool szakmai közreműködésével a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! ötletpályázat döntőjét, ahol a 10 legjobb ötlettel pályázó csapat szakmai mentorok segítségével valósíthatta meg fenntarthatósági problémára reflektáló robotötletét. A három legmagasabb pontszámot elérő robot szálló por koncentrációt mér, hallássérült gyerekeknek tolmácsol és köztereket segít tisztán tartani.
A recept állandó – ahogyan az innováció is
Jelentős, 730 millió forintos beruházással érkezett meg a jövő mesterséges intelligenciával segített, robotizált logisztikai megoldása Dunaharasztiba, a Coca-Cola HBC központi raktárába. A feladat: a túraszedés hatékonyságának növelése, így a vásárlók kiszolgálásának felgyorsítása.
AZ AMAZON BEMUTATTA ELSŐ TELJESEN AUTONÓM ROBOTJÁT, AMELY A RAKTÁRI DOLGOZÓK MUNKÁJÁT IS KÉPES KIVÁLTANI
Az Egyesült Államok második legtöbb embert foglalkoztató magáncége az Amazon, amelynek folyamatos problémát okoz, hogy a munkavállalók jönnek-mennek. Jeff Bezos vállalata már attól tart, hogy két éven belül kifogyhat az amerikai raktáraiban alkalmazható emberekből – egy felmérés szerint az Amazon raktári dolgozói átlagosan 8 hónapot töltenek a cégnél, vagyis az egyes egységek állománya évente 150 százalékban cserélődik, ami kétszerese a kiskereskedelmi szektor átlagának.
Egy mai példa arra, hogy a rengeteg robot mellé még több ember kell
A jelenlegi gazdasági környezetet a bizonytalanság uralja, így talán kevesebb fókusz esik a hosszútávú gazdasági változásokra. Még a háború előtti időkben, amikor a gazdasági sokkot a strukturális, majd a Covid miatt az átmeneti munkaerőhiány jelentette, sok szó esett az automatizációról és a robotizációról. Ez a probléma mára nem tűnt el, csak háttérbe szorult. Egyre több bizonyíték van arra, hogy a munkahelyteremtés és a robotizáció megfér egymás mellett. Erre a legjobb példa az Egyesült Államok élelmiszeripara, így most ezen a példán keresztül tekintjük át a jelenlegi helyzetet.
Az egyszerűbb programozhatóság a robotika közös célja
A moduláris, kis darabszámú, egyedi igényekre szabott gyártás elterjedésével az automatizációs technológiák iránti igény is változott: egyszerűbben programozható, a különböző részfolyamatokra könnyen adaptálható megoldásokat szeretnének a vállalatok – ezt szolgálják ki a grafikus interfészek, és a mind jobban elterjedő modellalapú megközelítések a robotprogramozásban.
A tudomány és az innovációs politika jövője: mi vár ránk az elkövetkező évtizedekben?
Az előttünk álló évtizedekben a tudomány és a technológia számos kihívással néz majd szembe, a világjárványoktól kezdve, az éghajlatváltozáson és élelmiszer- illetve vízhiányon át, a különböző előre nem látható válságokig. Ezért különösen fontos, hogy a tudományos kutatások tervezése és kivitelezése megfeleljen és igazodjon ezekhez a kihívásokhoz és a társadalmi igényekhez.
Robotikai eszközök teszik biztonságosabbá a 3D-s gyártási folyamatokat
A Lancaster Egyetem mérnöki tanszékének öt hallgatója egy hatékony módszert fejlesztett ki arra, hogy megvédje a műanyag- és fémgyártással foglalkozó vállalatok alkalmazottainak egészségét azáltal, hogy korlátozták a szelektív lézeres szinterezéshez használt nejlonpornak való kitettségüket.
Az ABB Robotika üzletága elősegíti az automatizálást az építőiparban
Az ABB Robotika üzletága új robotikai automatizálási megoldásokkal ösztönzi az építőipar automatizálását. Ezek a robotikai megoldások segítenek kezelni az ágazat fő kihívásait, köztük a megfizethetőbb és környezetbarátabb lakások iránti igények kielégítését, az építőipar környezeti hatásainak csökkentését, valamint a szakképzett munkaerő- és szakemberhiányt.
A modern robotok energiahatékonyak
Az ipari robotika alkalmazása szárnyal: a telepített ipari robotok éves összesített száma tíz éven belül (2010-2019) több mint a háromszorosára nőtt, és jelenleg 381 ezer egység működik a világ gyáraiban. Az automatizálás azonban nem az egyetlen trend, amelyik nagy népszerűségnek örvend a gyártóvállalatok és egyéb ipari szektorok körében.
Hazai kézből a világpiacra - Pillantson be a robotikai fejlesztések kulisszái mögé!
Néhány évvel ezelőtt két egyetemi mérnök kifejlesztett egy szenzort, ami napjainkban is világújdonságnak számít a robotikában. Az egyetemi kutatásból előbb szabadalmaztatott ipari innováció, majd egy sikeres nemzetközi cég terméke lett. A felvásárló dán vállalat, az OnRobot a magyar szaktudásra építve nem csak hogy megőrizte, de folyamatosan fejleszti is a hazai kutató-fejlesztő csapatot.
A SZTAKI robotjait is bemutatjuk a Hannover Messére készült kisfilmben
Az EPIC projekt az április 12-én kezdődő, idén online rendezett Hannover Messén is megtalálható lesz, a Fraunhofer standja és zászlója alatt. Az EPIC Termelésinformatikai és -irányítási Kiválósági Központ a SZTAKI, a BME és a Fraunhofer Társaság közös projektje.
Ilyen hatással van a robotika az iparágakra világszerte
Az elmúlt években a robotika jelentős térnyerésének lehettünk szemtanúi számos iparágon belül, főleg azokon a területeken, amelyekre jellemzőek a munkaerő-intenzív folyamatok. Az egyre növekvő vásárlói igények és a kockázatcsökkentés szükségessége miatt a jövőben a különböző szektorokban működő vállalatok nagy valószínűséggel egyre több és több automatizált megoldást fognak üzembe helyezni, annak érdekében, hogy javítani tudják üzleti tevékenységüket. Így nem meglepő, hogy egyes iparágakban a robotika már jelenleg is elterjedtnek számít, például az autó-, vagy a fémiparban, és a technológia egyre több olyan szegmensben is felbukkan, ahol korábban ezt nem is gondoltunk volna.
Bízzuk a robotolást a robotokra!
Időről időre visszatérő aggály, hogy a robotok elveszik az emberek munkáját. Valójában azonban leginkább azokat az egyszerű és gyakran ismétlődő feladatokat lehet rájuk bízni, amelyek összességében sok időt vehetnek el az értékesebb, üzleti szempontból hasznosabb munkáktól. A Micro Focus szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy manapság már nagyon könnyű a robotoknak és a szoftvereknek átadni ezeket a teendőket. Így hatékonyabbá válik a szervezet működése, és az alkalmazottak fontosabb tevékenységekre koncentrálhatnak.
1-20 21-40