Hírek

Magyar repülőipari sikerek Friedrichshafenben
Magyarországi repülőgépgyártók részére biztosított bemutatkozási lehetőséget a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) Európa legrangosabb nemzetközi kisrepülők-bemutatóján, az AERO 2013-on. Az április végén megrendezett nemzetközi seregszemlén 540 m2-es közös standon 6 hazai gyártó mutatta be legújabb fejlesztéseit, illetve kiforrott modelljeit. Gyártóink 2009-ben léptek ki a nemzetközi piacra, az iparág teljesítményét azóta is élénk érdeklődés övezi.
A válság miatt a szükség hozza az innovációt?
Biztonságos, költséghatékony és rugalmas működés – így összegezte Farmosi Attila, az ACE Telecom ügyvezetője most piacra került komplex infokommunikációs modelljük lényegét, amellyel az idejétmúlt telefonközpontok, az elavult és éppen emiatt drágán üzemeltethető szerverek és a kiszolgált asztali számítógépek több lépcsőben lecserélhetők.
Kiemelkedő munka folyt a kutatóhelyeken
Kiemelkedőnek értékelte Németh Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkára az akadémiai kutatóhálózat elmúlt évi tevékenységét a 184. akadémiai közgyűlésen kedden.
Cséfalvay: a magyar innovációs politikában reformértékű lépések történtek
A magyar innovációs politikában sok reformértékű lépés történt az utóbbi időben - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden Budapesten, a Svéd-Magyar Innovációs Napok rendezvénysorozat keretében a két ország innovációs stratégiáiról rendezett szemináriumot megelőző sajtótájékoztatón.
Innovációs platformba tömörül kilenc hazai infokommunikációs vállalkozás
Innovációs platformba tömörül kilenc hazai infokommunikációs vállalkozás az Európai Unió Innovációs és Technológiai Intézete (EIT) budapesti társult tagjával; a platform célja a tudásmegosztás, valamint a kutatási, szakmai és képzési együttműködés - közölte az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont csütörtökön az MTI-vel.
Kedvezményes európai uniós forrást induló vállalkozásoknak és kkv-knak
A most indított Access2eufinance weboldal gyakorlati útmutatóval szolgál az uniós forrásokra pályázni szándékozóknak. Az oldal egyebek mellett egy helyen összegyűjtve országonként listázza, hogy mely bankok vagy kockázatitőke-alapok biztosítanak uniós támogatású finanszírozást. A térképen Magyarországra kattintva megtaláljuk a hazai intézményeket.
Itt megtalálja, kikhez kell menni az uniós pénzért
Új uniós portál indult, amely országonként megmutatja, hogy melyik bank, kockázatitőke-társaság kínál az adott országban kedvezményes európai uniós forrást induló vállalkozásoknak és kkv-knak.
ÖT MAGYAR CSAPAT KAPOTT MEGHÍVÁST A VILÁG EGYIK LEGINNOVATÍVABB DIÁKVERSENYÉRE, A SHELL ECO-MARATHON EUROPE 2013-RA
Rotterdamból Moszkvába eljutni egyetlen liter üzemanyaggal lehetetlen vállalkozásnak tűnhet, pedig nem az.
Ötvenmillióból teszi vonzóvá a kormány a műszaki életpályát
Új program indul, aminek a célja, hogy a műszaki- és természettudományos életpálya még népszerűbb legyen a fiatalok között.
Napelemes, önnfenntartó közvilágítás jöhet Magyarországon
Olyan, LED-fényforrásokon alapuló közvilágítási rendszer kidolgozását kezdi meg a GE Hungary Kft., amelynek napelemei több áramot termelnek, mint amennyit az izzók felhasználnak.
Ezt "látja" a Google sofőr nélküli autója
A Google autói már egy éve járják a közutakat is Amerikában. Az projektben részt vevő egyik cég vezetője közölt egy képet, amelyen látszik, hogy városi környezetben, balra kanyarodva mit lát az autó.
Szabad buszsáv és ingyen pakolás beindíthatná az elektromos autózást
Az e-autók már a spájzban vannak. Még keveseknek adatott meg, hogy zéró emisszióval mehessenek munkába, de a legtöbben elismerik, hogy ez a jövő. A kérdés csak az, mennyit kell várnunk, hogy ez a jövő eljöjjön. A világ nagy részén adókedvezményekkel, gyorsabb sávokkal, sűrű töltőhálózatokkal próbálják gyorsítani a technológia terjedését. Mi a helyzet Magyarországon és a nagyvilágban, és mit lehetne még tenni?
Vállalkozik és fejlesztene? Csatlakozzon a PcP kísérleti csoportjába!
Győrben 2013. május 8-án a Nemzeti Innovációs Hivatal és a Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség műhelybeszélgetés keretében ismertette az Új, innovatív beszerzési modellek közül a kereskedelmi hasznosítást megelőző beszerezést, vagyis a PcP-t.
Zöld utat kapott a szegedi lézer
Azzal, hogy a kormány áprilisban jóváhagyta a szegedi ELI lézer kutatóközpont építésének első fázisához nyújtandó támogatást, megkezdődhet 61,3 milliárd forintba kerülő kiemelt nagyberuházás megvalósítása. A költségek 85 százalékát az EU, 15 százalékát a Magyar Állam vállalta - mondta Tölgyesi Viktória, az ELI-HU Nonprofit Kft. uniós koordinációs igazgatója, csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Akadémiai elismeréseket adtak át
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke adta át hétfőn, a tudós testület 184. közgyűlésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, az Akadémiai Újságírói Díjat, a Wahrmann Mór-érmet, valamint az Arany János-életműdíjat.
Létrehozták hazánk legnagyobb tudománynépszerűsítő eseménysorozatát
Kibővül a harmadik alkalommal megrendezett Jövő Hídja program, az Új Széchenyi Terv keretében elnyert 45 millió forintos támogatásnak köszönhetően az idén már négy városban rendezik meg a tudományt népszerűsítő eseménysorozatot.
Az Európai Unió további 150 millió euróval támogatja az agykutatást
Az Európai Bizottság mintegy 150 millió euró összegű támogatást különített el húsz új nemzetközi agykutatási projekt céljára a májusban induló "agykutatás európai hónapja" elnevezésű kezdeményezés részeként.
Fődíjas lett a toldi biobrikett-projekt Ausztriában
Az Igazgyöngy Alapítvány toldi biobrikett programja kapta a fődíjat egy bécsi magánalapítvány szociális innovációt támogató pályázatán - jelentették be szerdán Bécsben.
Díjat nyert az összecsukható robogó
Megjelent az InoPlaCe projekt negyedik hírlevele
Az InoPlaCe projekt célja, hogy fokozza a közép-európai régió versenyképességét és erősítse az innovációs potenciált. A projektben nyolc európai fejlesztési ügynökség vesz részt, akik vállalták, hogy támogató-szolgáltatásokat nyújtanak azoknak a fiatal innovátoroknak, akiknek a jelenléte fontos hajtóerő a gazdaság fejlődésében, az innovatív vállalkozásfejlesztésben és kutatásban. A fiatal innovátorok külső támogatás híján nem, vagy csak nagy erőfeszítések árán tudják megvalósítani ötleteiket. Az InoPlaCe projekt célja a három éves projektidőszakban az, hogy biztosítsa számukra mindazokat a szolgáltatásokat és szakmai segítséget, melyek megkönnyítik a terveik kivitelezését.

Közösség