Hírek
Gazdaságban hasznosuló innovációt megalapozó alapkutatás támogatása (OTKA-A08)
Az NKTH-OTKA által közösen 2008-2010 között meghirdetésre kerülő pályázat célja az alapkutatáson belül elsősorban olyan célzott alapkutatási projektek megvalósításának támogatása, amelyek gazdasági vagy társadalmi haszon elérésére alkalmas célkitűzéseket fogalmaznak meg és eredményei várhatóan megalapozzák a felhasználás orientált kutatás-fejlesztést, innovációt, a felismert vagy várható, jelenlegi vagy jövőbeli problémák megoldását.
Elérhetőek a 2010-es telephelyfejlesztési kiírások
Megjelent a NYDOP-2010 -1.3.1./D jelű kiírás. A pályázat célja a mikro, kis- és középvállalkozások működési helyszínéül szolgáló infrastruktúra fejlesztésével a vállalkozások üzleti környezetének, s
ezáltal közvetve a régiók foglalkoztatási helyzetének a javítása.
III. StartUP üzleti underground konferencia
Időpont: 2010. március 30, 10.00 – 17.00.
A StartUP üzleti underground konferencia egy önszerveződő üzleti konferencia, amely immár harmadszor kerül megrendezésre Budapesten. Célja, hogy a technológiai és internetes cégek még sikeresebbek lehessenek, új üzleti modellt valósíthassanak meg és fejlődésükhöz kockázati tőkét vonhassanak be. Bővebben >>>
MEGHÍVÓ - Regionális Eszmecsere Fórum 2010. április 16.
a NYUGAT-PANNON REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ZRT.
ezúton tisztelettel meghívja Önt
A Baross Gábor Program keretében megvalósuló
INNO-TÉR – "Az innováció térnyerésének elősegítése a Nyugat-dunántúli régióban” című projekt keretében tartandó
"Regionális Eszmecsere Fórum”
"Jó gyakorlatok a regionális innováció területén”- című szakmai rendezvényre
5. Pannon Design. Bútor, Lakberendezés, Lakótér Kiállítás és Vásár
Immáron 5. alkalommal rendezik meg Zalaegerszegen a városi sportcsarnokban a Pannon Design kiállítást és vásárt. Az innovációs napot is magába foglaló rendezvényen előadásokat hallhatnak a látogatók az enegiahatékony építészetről és az energiatakarékos otthonokról is. Az április 9 és 11 között zajló háromnapos rendezvényre a belépés ingyenes.
Mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztése: GOP-2010-2.1.1/A - 2010. március 29-től benyújtható!
Ismét megnyílik a lehetőség, hogy jelentős támogatást kapjanak az Európai Unió forrásaiból a mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztéshez, korszerűsítéshez. A támogatás mértéke akár az 50%-ot is elérheti, a támogatás összege pedig 20 millió forintig terjedhet.
Zöld iroda kialakítása
Napjaink több mint egyharmadát zárt irodában ülve töltjük, így joggal merül fel az igény egy egészségesebb, emberbarátabb munkahely kialakítására. És ha az átalakítás még környezeti és gazdasági hasznokkal is párosul, talán a főnökünk is hamarabb meggyőzhető arról, hogy itt az ideje irodánkat - a mai elvárásoknak megfelelően - környezet és emberbaráttá tenni.
Tájékoztató Kisokos az Innováció-alapú Inkubátor házakról
Az Európa Tanács az Európai Üzleti és Innovációs Hálózat közreműködésével 2010. március 16-án megjelent egy új tájékoztató azok számára, akik az innovációt a vállalkozásokkal összekötő területen dolgoznak. Az ún. innováció-alapú inkubátor házakról szóló kiadványt hivatalosan a Granadában megrendezett Európai Innovációs Régiók Hetén mutatták be. Különféle minta példák bemutatása mellett a tájékoztató számos felbecsülhetetlen tanácsot is tartalmaz, mint például stratégiai célok, hálózat építés és értékeléssel kapcsolatos információk. Ezért a kiadvány hasznos eszköz lehet azon intézmények illetve vállalkozások számára, akik a régiók innovációjának elősegítését tűzték ki célul. További infó és a kiadvány letöltése itt >>>
Fenntarthatósági Füzetek I. - Ökológiai lábnyom számításának gyakorlata
A kiadványsorozat első része a fenntarthatóság témakörén belül korunk talán egyik legérdekesebb és legtöbb szakmai információt eláruló mérőszáma, az ökológiai lábnyom kiszámításának módszertanából és gyakorlatából mutat be fontosabb lépéseket. Ingyenes letöltés >>>
Magyarország az innovációs harmadik ligában
A súlyos gazdasági válság következtében megtorpanhat az új tagállamok innovációs teljesítményének elmúlt években tapasztalt gyors ütemű felzárkózása Európa elitjéhez – állapítja meg a 2009-as innovációs eredménytábla, amely a négy "osztály” közül a harmadikba helyezi Magyarországot.
Orosz-Európai üzletember találkozó Moszkvában
2010. június 7-8-án orosz-európai üzletember-találkozóra kerül sor Moszkvában, "Russia - Europe: Cooperation without Frontiers" elnevezéssel, az Enterprise Europe Network és a "Moscow Entrepreneurs Association" szervezésében.
A rendezvény a vállalkozások üzleti kapcsolatépítését segíti elő azáltal, hogy a résztvevők (két kiállítás megtekintése mellett) előre egyeztetett időpontokban folytatnak kétoldalú tárgyalásokat, személyre szabott tárgyalási naptár alapján.
A rendezvényen a részvétel ingyenes. Jelentkezési határidő: 2010. május 25.
Bővebb információ a rendezvényről, a jelentkezésről, valamint a regisztrált cégek bemutatkozói a program hivatalos honlapján >>>