Hírek
Forrásátcsoportosítás a kis- és közepes vállalkozások támogatására
2010. június 24-i hatállyal a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felfüggesztette három kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó pályázatát. A piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatására, a kutatás-fejlesztési központok fejlesztésére, és az innovációs és technológiai parkok támogatása kiírt pályázatok felfüggesztésére szakpolitikai felülvizsgálat miatt került sor. Az intézkedés annak érdekében történt, hogy a pályázati kiírások keretét képező 18,4 milliárd forint a jövőben elsősorban a hazai kis- és közepes vállalkozások körében hasznosuljon.
EUREKA INFROMÁCIÓS NAP - 2010. július 7, Győr
Tisztelt Partnerünk!
Ezúton szeretnénk meghívni Önt a Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség és a Nemzeti Kutatási és Technológia Hivatal közös szervezésében megrendezendő információs napra, melyen az EUREKA illetve az EUROSTARS programokban való részvétel előnyeiről és feltételeiről szeretnénk tájékoztatni a résztvevőket.
Röviden az EUREKA-ról: a program keretében nemzetközi együttműködési projektek formájában megvalósuló, piac-orientált K+F tevékenységet támogatnak, döntően vállalatok, KKV-k, kisebb részben kutatóintézetek, egyetemek részvételével.
Az EUREKA minden technológiai terület felé nyitott, a projektek "alulról jövő” kezdeményezéssel születnek, a vállalkozások és kutatási partnereik megegyezésén múlik, hogy milyen témában, milyen feltételekkel működnek együtt. A projektek minden esetben piac közeli K+F szakaszra irányulnak, végeredményük piacra vihető termék, szolgáltatás vagy eljárás. Egy EUREKA projekt elindításához mindössze 2 EUREKA tagország intézményeinek együttműködésére van szükség. Költségvetésük átlagosan 1-2 millió euró közötti.
Leállt a pályázatok befogadása
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) ezúton tájékoztatja az érdeklődőket, hogy 2010. június 29-én 17 órától a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (KTIA) pályázati felhívásaira a Hivatal és közreműködő szervezetei – a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt., az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok Irodája, a Tudományos és Technológiai Alapítvány, valamint a Regionális Fejlesztési Ügynökségek – átmenetileg sem a papír alapon, sem az elektronikus úton eljuttatott pályaműveket nem fogadják. A pályaművek újbóli befogadásáról az NKTH honlapján tájékoztatást jelentet meg.
Közelgő magyar EUREKA elnökség – Nyertes magyar részvételű projekt
EUREKA Miniszteri Konferenciát tartottak 2010. június 25-én Berlinben. A konferenciát megelőzően ünnepélyes keretek között átadták az EUREKA Innovációs Díjat, amelyet a magyar Compuworx Kft. aktív részvételével megvalósult Onom@Topic+ projekt nyert. A projekt az EUREKA MEDEA+ (mikroelektronikai témájú) klaszter programján belül az európai állampolgári kártya rendszerrel, valamint mobil multimédia alkalmazások fejlesztésével foglalkozott.>>>
Egyes GOP pályázatok felfüggesztése
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az alábbi pályázati kiírásokat szakpolitikai felülvizsgálat céljából 2010. június 24-i hatállyal felfüggeszti:
GOP-2010-1.1.1, GOP-2009-1.1.2, GOP-2009-1.2.2.
Minden más megnyitott GOP-os pályázati kiírás esetében a pályázás, értékelés, döntés és szerződéskötés a jogszabályban rögzített eljárásnak megfelelően, zavartalanul halad tovább.
Egyszerűsítési törekvések az Európai Unió 7. Kutatási, Technológiafejlesztési és Demonstrációs Keretprogramjában
A keretprogram célja, hogy a tagállamok közötti kutatási együttműködések erősítésével, az erőforrások koncentrálásával olyan kutatási célok megvalósítását segítsék, amelyek erősítik az európai ipar tudományos és technológiai alapjait, javítják Európa nemzetközi versenyképességét és elősegítik a társadalmi–gazdasági fejlődést.>>>
EUREKA INFROMÁCIÓS NAP - 2010. július 7, Győr
Tisztelt Partnerünk!
Ezúton szeretnénk meghívni Önt a Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség és a Nemzeti Kutatási és Technológia Hivatal közös szervezésében megrendezendő információs napra, melyen az EUREKA illetve az EUROSTARS programokban való részvétel előnyeiről és feltételeiről szeretnénk tájékoztatni a résztvevőket.
Röviden az EUREKA-ról: a program keretében nemzetközi együttműködési projektek formájában megvalósuló, piac-orientált K+F tevékenységet támogatnak, döntően vállalatok, KKV-k, kisebb részben kutatóintézetek, egyetemek részvételével.
Az EUREKA minden technológiai terület felé nyitott, a projektek "alulról jövő” kezdeményezéssel születnek, a vállalkozások és kutatási partnereik megegyezésén múlik, hogy milyen témában, milyen feltételekkel működnek együtt. A projektek minden esetben piac közeli K+F szakaszra irányulnak, végeredményük piacra vihető termék, szolgáltatás vagy eljárás. Egy EUREKA projekt elindításához mindössze 2 EUREKA tagország intézményeinek együttműködésére van szükség. Költségvetésük átlagosan 1-2 millió euró közötti.
FP7 Emberek – Marie Curie egyéni ösztöndíjak (IEF, IOF) konzultációs lehetőség (2010.06.28.)
Az EU 7. Keretprogram Emberek – Marie Curie egyéni ösztöndíjak (IEF, IOF) témában az NKTH konzultációs lehetőséget szervez, amelyre szeretettel várnak minden olyan érdeklődőt, akik az IEF, IOF akciók 2010. augusztus 17-i beadási határidejére pályázatot kívánnak beadni.>>>
Az NKTH elnökének közleménye a 2010. évi költségvetéssel összefüggő egyes feladatokról szóló 1132/2010. (VI.18.) Korm. határozat végrehajtásáról
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatom a Kutatási és Technológiai Innovációs Alappal érintett pályázók és kedvezményezettek körét, hogy a fenti kormányhatározattal elrendelt, a központi költségvetést érintő zárolások Kutatási és Technológiai Innovációs Alapra vonatkozó konkrét intézkedések előkészítése folyamatban van, amelyekről az NKTH előreláthatólag 2010. július hónap elején tájékoztatni fogja a közvéleményt.
Megértésüket köszönjük.
Dr. Csopaki Gyula, elnök
Magyarország-Szlovákia Együttműködés: Vezető Partner Elv képzés Győrben
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 2010. július 5-én ingyenes Vezető Partner Elv képzést szervez Győrben, a Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében.
A rendezvényre elsősorban azok jelentkezését várják, akik még nem rendelkeznek Vezető Partneri tapasztalattal, illetve akik szeretnének a jövőben Vezető Partnerként pályázatot benyújtani.
Információs és konzultációs workshop a Regionális Felsőoktatási Fórum tagjainak
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és a Pannon Novum Regionális Innovációs Nonprofit Kft az NKTH támogatásával 2010. június 23-án Szombathelyen információs és konzultációs workshopot szervez. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részletek >>>
EUREKA információs napok országszerte a Regionális Innovációs Ügynökségek támogatásával
Az NKTH a Pannon Novummal a Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség támogatásával 2010. július 7-én 14:00 órai kezdettel Győrben, az ipari parkban, az Innonet előadótermében szervez információs napot, amelyen megismerhetik az EUREKA illetve EUROSTARS programot és a hozzájuk kapcsolódó hazai támogató pályázatokat a helyi innovatív KKV-k, kutatóközpontok, egyetemek, non-profit szervezetek és az érdeklődők. A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékukat Angster Tamásnál a tamas.angster@pannonnovum.hu e-mail címen jelezhetik.
Villanyrobogót tervez az Antro csoport
Guruló bőrönddé alakítható villanyrobogó gyártását tervezi az őriszentpéteri Antro csoport. A csoportnál már elkészült a hálózatról, valamint menet közben pedállal is tölthető 25 kilogrammos Moveo robogó prototípusa, és - ha sikerül befektetőket találni - a sorozatgyártás a jövő év végén indulhat meg.
Szakmai konzultációs nap klaszterek számára
Június 23-án Klaszter pályázati információs és klaszterfejlesztési szakmai konzultációs nap lesz Szombathelyen. A rendezvény a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és a Pannon Novum Regionális Innovációs Ügynökség szakmai együttműködésében, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásával valósul meg.
Helyszín: Pannon Novum Regionális Innovációs Ügynökség. Szombathely, Kőszegi u. 23. II. emelet
Időpont: 2010. június 23, 13 óra.
2010-es kutatás-fejlesztési és innovációs támogatások forrástérképe
A forrástérkép tartalmazza az összes jelentôs hazai, európai uniós és kétoldalú nemzet-
közi támogatási lehetôséget, amelyek a bennük megfogalmazott prioritások és célok tekintetében a kutatás-fejlesztést és az innovációt támogatják. A pályázatokat a Kormány középtávú tudomány-, technológia- és innováció-politikai stratégiája (2007-2013) prioritásainak megfelelô csoportokban mutatják be. A pályázatoknál megadják azokat az alapvetô információkat, amelyek az érintettek figyelmét felkelthetik, és döntéseikhez segítséget nyújthatnak.
A forrástérkép adatai 2010. áprilisi állapot szerint tartalmazzák a programokat, a bemutatott
adatok tájékoztató jellegûek.>>>