Hírek

Tudomány a gazdaságban
Folytatja fejlesztéseit a PANNONPOWER Holding Rt. A két új biomaszszakazán kialakítását előkészítő szakértői cégcsoportnál ismét napirenden van a vasasi vízerőmű megépítésének előkészítése.
Értékek vagy érdekek?
Az MTA azt sugallja, hogy aki az MTA működésével, irányításával, teljesítményével, privilégiumrendszerével szemben fenntartásokat fogalmaz meg, az magát a magyar tudományt ("tudományosságot") támadja
Hidrogénes Fiat: kész van, mégsem gyártják
Kész van, mégsem tervezi tíz éven belüli sorozatgyártását a Fiat a Panda hidrogénhajtású változatának.
Közösen együttműködésre
Szándéknyilatkozatot írtak alá a Debreceni, a Nagyváradi, a Kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemnek, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának a képviselői a cívisvárosban.
Gara Péter a Műszaki Egyetem tudományos munkatársa a Mokkában beszélt új találmányáról
Egy magyar feltaláló, Gara Péter külföldön is díjnyertes papírbilije segít a kis- és nagydolgokban.
Kóka-Vizi E. háború - az USA-ig menekül a kutató
Ne csak a Nobel-díjasainkra legyünk büszkék, akiket javarészt elüldöztünk ebből az országból, hanem azoknak a kutatóinknak adjunk lehetőséget, akik itt élnek közöttünk és élnek közöttünk ilyenek
Magyar-francia biotechnológiai központ Szegeden?
A szegedi közös magyar-francia biotechnológiai központ megvalósításának részleteiről tárgyalt csütörtökön Francois Goulard francia felsőoktatási és kutatási miniszterrel Boda Miklós, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) elnöke Párizsban.
Magyarország volt a Világbefektetési Konferencia vendégországa
Idén negyedik alkalommal rendezték meg a World Investment Conference-t, Európa legnagyobb befektetési konferenciáját.
A zsűri választott – kezdődik a tízes döntő a Nyerő üzlet 2-ben
Négymillió forintot nyerhet az a vállalkozó, aki elkészítette az Év legjobb üzleti tervét.
MTA REFORM
Megvitatásra közzétette reformterveit az Akadémia elnöksége: a kutatóhelyek vezetésére nemzetközi pályázatot írnak ki, és a kutatói életpályamodellt pedig megpróbálják továbbfejleszteni.
Egészség*Ügyek
A Szentágothai János Tudásközpont alap- és alkalmazott kutatások végzésére alkalmas mágneses rezonancia kutatóközpontot hozott létre
Patrióta gazdaság
Dinamikusabb üzleti környezet kialakítását ígéri Kóka János.
Mit várnak az it-szervezetek a kormánytól?
Az infokommunikációs technológia (IKT) magyarországi elterjesztésén dolgozó szakmai és civil szervezetek az információs társadalom és a tudásintenzív gazdaság fejlesztését várják az új kormánytól
Az EU kkv-i összefognak a Microsofttal
Az IDC ma közzétett friss tanulmánya szerint az európai ICT szektor másfél millió új munkahelyet teremt a következő négy évben, s ezek 60 százaléka valamilyen kapcsolatban lesz szoftverekkel.
Magyar találmány kúthálóból és TV-csőből
Az ember csak ül, és döbbenten hallgat. No meg néz, mivel ilyet még valóban soha nem látott. Szól a levegő.
Megállapodást kötött az IBM és a Szent István Egyetem
Az IBM oktatási-kutatási és a hallgatók elhelyezkedését segítő karrier-együttműködési megállapodást kötött a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karával
Európai Innovációs Konferencia Budapesten
A budapesti konferencia, amelyre 2006. június 21 és 23 között kerül sor az Infoparkban és a Béke Hotelben, egy asztal köré ülteti az EU-s, a nemzeti és a regionális szintű politikusokat, valamint az innovációs folyamatokban résztvevő szereplőket az üzleti, tudományos és pénzvilágból.
Kutyatej – fájdalomcsillapító
Oláh Zoltán szegedi biológus kifejlesztette az első nem narkotikus fájdalomcsillapítót. A forradalmian új vakcinát még az idén kipróbálják embereken.
Az MTA is segíti a város és a régió gazdaságának fejlesztését
Közös sajtótájékoztatót tartott ma Dr. Vizi E. Szilveszter, a MTA elnöke és Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere.
Elsőként vezetik be az egységes informatikai rendszert
Debreceni InfoPark Kooperációs Kutató Központ létrehozására nyert támogatást az egyetem

Közösség