Hírek

Beindul a fényáteresztő-beton nemzetközi karrierje
A Red Dot designdíjjal is kitüntetett Losonczi Áron Fényáteresztő betonja az elmúlt évben a világ körül turnézott.
KKV-k, figyelem: dobálózunk a milliárdokkal
A magyar vállalkozások erősítésére és új munkahelyek teremtésére valamint az innováció támogatására hirdetett új programot a kormány.
Az Apple a leginnovatívabb vállalat
A General Electric a Fortune magazin szerint a világ legmegbecsültebb vállalata, a japán Toyota pedig történelmet írt azzal, hogy bekerült az élbolyba.
Magyar feltaláló a lengyeleknél: a legmagasabb elismerés a jutalma
Kazimierz Marcinkiewicz Lengyelország miniszterelnöke kitüntetést adományozott a technikai innováció elősegítőinek.
Kutatni muszáj!
Az innováció az Európai Unióban a portugál elnökség 2000. márciusi kezdeményezése óta állandó beszédtéma.
Ülésezett a Társadalmi és Tudományos Tanács a BMF-en
Együttes ülést tartott a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) Társadalmi és Tudományos Tanácsa február elején.
35 éves az e-mail: hogyan született a kukac?
Ray Tomlinson agyából 1971-ben pattant ki az ötlet, mi lenne, ha az egymástól távol, akár más kerületben vagy egy másik városban élő emberek szöveges üzeneteket küldhetnének egymásnak a számítógépük előtt ülve.
Vízzel működő autó, fűnyíró
A feltaláló közadakozásból gyűjti össze a laboratórium létrehozásához szükséges pénzt
Gráf: Magyarországnak fontos a biomassza
Magyarország abszolút érintett abban, és teljes egészében egyetért azzal, hogy a biomassza meghatározó szerepet töltsön be a megújuló energiaforrások körében az Európai Unióban
Bojár magyar találmányba fektet
Tulajdonrészt szerzett Bojár Gábor, a Graphisoft egyik alapítója és tulajdonosa a Rátai Dániel nevéhez fűződő 3D for All Kft-ben.
Kürtös kutató-fejlesztő központ a veszprémi egyetemen
Információbiztonsági Kutató-Fejlesztő Központ nyílt a Kürt és a Veszprémi Egyetem együttműködésében.
Magyarország geotermikus világhatalom
A legolcsóbb, leginkább gazdaságos megújuló energiaforrások egyike a geotermikus energia.
Jedlik Ányos program pályázati felhívás - tervezet
Az NKTH oldalán elérhető a Jedlik Ányos Program 2006. évi pályázati felhívás tervezete. Projektjavaslatok várhatóan 2006. március 15-től 2006. szeptember 30-ig folyamatosan nyújthatók be.
Hungary for FP-6
Az EU 6. és 7. keretprogramjának aktuális híreiről és az új pályázati felhívásokról ad tájékoztatást a Hungary for FP-6 januári hírlevele.
Megvan az alku az ezermilliárdokról
Eldőlt, hogy az EU-pénzek (összesen 6451 mrd Ft) 24 százalékának (mintegy 1596 mrd Ft) felhasználásáról dönthetnének a régiók 2007-2013 közötti időszakban a második Nemzeti Fejlesztési Terv stratégiai referenciakeret alapján
Hidegfúzió: egy új remény
Négy év után újra a hidegfúzió sikeres megvalósításáról számoltak be azok az amerikai kutatók
Fűtőmotorból készítettek gyümölcsaszalót
Napenergiával működő gyümölcsaszaló-berendezésükkel első helyezést értek el a Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola diákjai a Szoláris Iskolák Fóruma című nemzetközi versenyen.
Nem a profit, hanem az innováció és a munkahelyteremtés az elsődleges szempont
Nem a profit, hanem az innováció és a munkahelyteremtés az elsődleges szempontja a Corvinus kockázati tőkecsoportnak.
Ipari parkjába várja a vállalkozókat Debrecen
Már nem csak a multinacionális cégeket, hanem a helyi kis- és középvállalkozásokat is várja a Debreceni Ipari Park - közölte Kósa Lajos, a város polgármestere, amikor az ipari park területén letették az innovációs technológiai központ alapkövét.
Az InterAcademy Council ülése
2006. január 31. és február 2. között tartotta szokásos éves összefoglaló ülését Amszterdamban az Akadémiaközi Tanács (InterAcademy Council), melyen a Magyar Tudományos Akadémiát Meskó Attila főtitkár képviselte.

Közösség