NKFIH

Aktivizálták az innovációs ökoszisztéma szereplőit
Aktivizálták az innovációs ökoszisztéma szereplőit
A jelek szerint sikerült a hazai innovációs ökoszisz­téma szereplőit hatékonyan megszólítani a Területi Inno­vá­ciós Platform (TIP) létrehozásával. Eddig 330 tag csatlakozott a kezdeményezéshez. De vajon milyen változásokat indukál mindez az egyetemek, a kutató­intézetek vagy éppen a hazai vállalkozások életében? Interjú Sebők Katalinnal, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vállalati in­novációs elnökhelyettesével az Innotéka magazinban.
Gyorsítósáv: közel hárommilliárd forint támogatás újabb egészségipari fejlesztésekhez
Gyorsítósáv: közel hárommilliárd forint támogatás újabb egészségipari fejlesztésekhez
Hazai egyetemek és vállalkozások tudáskapacitásából, szellemi tulajdonából állítanak elő magas hozzáadott értékű új termékeket és eljárásokat húsz kiemelt projektben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap Gyorsítósáv pályázatának köszönhetően – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese hozzátette, a tárca a tömeges piaci igények és a pályázatok kiváló szakmai színvonala miatt emelte meg a másfélszeresére az eredetileg 2 milliárd forintos keretösszeget.
Bejelentették a piacvezérelt KFI-pályázat újabb nyerteseit: 153 cég kapott 52 milliárd forintot
Bejelentették a piacvezérelt KFI-pályázat újabb nyerteseit: 153 cég kapott 52 milliárd forintot
Megszületett az összes pályázati döntés a piacvezérelt KFI-pályázat tavaly ősszel kiírt második körében, amely azt jelenti, hogy a 20 milliárd forintos támogatási keretet a nagyfokú érdeklődés mellett 52 milliárd forintra emelte az Innovációs és Technológiai Minisztérium és így 153 céget tudtak nyertessé nyilvánítani – derült ki a tárca pénteki közleményéből.
KIEMELKEDŐ HASZNOT HOZÓ, VILÁGSZÍNVONALÚ TELJESÍTMÉNYÉRT ADTÁK ÁT A MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJAT
KIEMELKEDŐ HASZNOT HOZÓ, VILÁGSZÍNVONALÚ TELJESÍTMÉNYÉRT ADTÁK ÁT A MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJAT
2021. július 7.  Átadták az ITM-ben a 2020. évi Innovációs Nagydíjat, melyet Orbán Gábor a Richter Nyrt. vezérigazgatója vett át Schanda Tamás, miniszter-helyettestől. Az értékelés szempontjai között döntő volt az innovációból elért 2020. évi gazdasági eredmény. A többi díjazottról és további 52, innovációnak elismert pályázatról szóló kiadvány a következő linken nyitható meg.
Területi innovációs platform alakult a Soproni Egyetemen
Területi innovációs platform alakult a Soproni Egyetemen
A Soproni Egyetem is csatlakozott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által 2019-ben létrehozott és az Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott területi innovációs platform elnevezésű szakmai kezdeményezéshez. Az alapító okiratot szerdán írták alá Sopronban.
A környezetvédelem ügyét szolgáló pályázatot hirdetett az ITM
A környezetvédelem ügyét szolgáló pályázatot hirdetett az ITM
6 milliárd forint keretösszegű pályázat indul karbonmentes, villamosenergia-többlet innovatív tárolását elősegítő fejlesztésekre.
Hogyan lehetnek sikeresek a Horizont Európa magyar pályázói?
Hogyan lehetnek sikeresek a Horizont Európa magyar pályázói?
A Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram küszöbön álló indulása alkalmából a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködésben 2021. március 29-én magas szintű online hazai nyitóeseményt szervezett.
Magyarország felkerült a startup világtérképre
Magyarország felkerült a startup világtérképre
A világszerte több mint 250 vonzó startup helyszínt összehasonlító Global Startup Ecosystem Report idén először szerepelteti rangsorában a magyar fővárost. A mértékadó jelentés fontos eredményként említi, hogy az elmúlt években közel 27 milliárd forintnyi korai befektetés jutott a helyi kezdő vállalkozásokhoz. Budapest ezzel a feltörekvő ökoszisztémák élmezőnyébe került a finanszírozás terén. A jelentés megőrzendő értékként emeli ki az aktív állami szerepvállalást és a rendelkezésre álló szakértelmet is.
Egyre fontosabb a hazai vállalkozásoknak a szellemi tulajdon védelme
Egyre fontosabb a hazai vállalkozásoknak a szellemi tulajdon védelme
A magyar vállalkozások is kezdik felismeri a szellemi tulajdon védelmének fontosságát, tavaly – a gazdaság lassulása ellenére – kis mértékben ugyan, de nőtt a szabadalmi, a mintaoltalmi, a védjegybejelentések száma a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) adatai alapján.
Kétmilliárd forintos támogatásban részesülnek startup inkubátorok
Kétmilliárd forintos támogatásban részesülnek startup inkubátorok
Lezárult az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közreműködésével kiírt Startup Factory pályázat, a technológiai inkubátorok megkezdett tevékenységének folytatását támogató programban hét pályázó részesült egyenként 300 millió forintos támogatásban - közölte az ITM szerdán az MTI-vel.
Adókedvezményt hozhat a k+f minősítés
Adókedvezményt hozhat a k+f minősítés
A kutatás-fejlesztési pályázatoknál akár több tízmillió forint pluszforrást hozhat a vállalkozásoknak a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának minősítése – mondta a Világgazdaságnak Pomázi Gyula, a szervezet elnöke.
Szeptember 18-ig pályázhatnak az inkubátorok a Startup Factory felhívásra
Szeptember 18-ig pályázhatnak az inkubátorok a Startup Factory felhívásra
Szeptember 18-ig pályázhatnak a startupokat felkaroló inkubátorok szakértői tevékenységeik és mentorálási szolgáltatásaik támogatására a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett kétmilliárd forint keretösszegű Startup Factory felhívásra – közölte a hivatal elnöke egy szerdán tartott sajtóeseményen, Budapesten.
Kutatási és innovációs szakmenedzser/szakközgazdász szakirányú továbbképzés a Pannon Egyetemen
Kutatási és innovációs szakmenedzser/szakközgazdász szakirányú továbbképzés a Pannon Egyetemen
Szerezzen a kutatásfejlesztési és innovációs projektek menedzseléséhez szükséges átfogó és interdiszciplináris elméleti és módszertani ismereteket a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán 2020 szeptemberében újrainduló Kutatási és innovációs szakmenedzser/szakközgazdász posztgraduális képzésen!
Innovációs járulék: mikor mentesül a fizetési kötelezettség alól?
Innovációs járulék: mikor mentesül a fizetési kötelezettség alól?
A kérdésre Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.
Szeptemberben újabb pénzosztás lesz a piacvezérelt innovációknak, a kiscégek is figyeljenek
Szeptemberben újabb pénzosztás lesz a piacvezérelt innovációknak, a kiscégek is figyeljenek
Tavasszal nagyon nagy volt az érdeklődés a Piacvezérelt KFI pályázat iránt, ezért „terveink szerint szeptemberben újra megnyitjuk majd”, már a tervezőasztalon van a kiírás – árulta el a Portfolio-nak adott interjúban Birkner Zoltán.
Osztrák-magyar projektben fejlesztik az önvezető autózást
Osztrák-magyar projektben fejlesztik az önvezető autózást
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. konzorciuma autonóm járművek tesztelésére alkalmas digitális környezet létrehozásának előkészítését kezdi meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán 100 millió forint összegű támogatást elnyert projekt keretében.
Újra megnyílt a TéT-felhívás, amely idén 200 millió forinttal támogatja a kutatói mobilitást
Újra megnyílt a TéT-felhívás, amely idén 200 millió forinttal támogatja a kutatói mobilitást
Idén is pályázható a kutatók nemzetközi együttműködéseit ösztönző, 200 millió forint keretösszegű felhívás: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázat a résztvevők mobilitása és a szakembercsere támogatásával segíti a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében folytatott kutatások elindítását és a már létező együttműködések elmélyítését.
1-20   21-40

Közösség