Hírek

6,34 milliárdot osztott szét az NKTH
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) hat legjelentősebb, 2006-ban meghirdetett pályázati programján 165 pályázó összesen 6,34 milliárd forint támogatást nyert
K+f-lázban a vállalatok
Úgy tűnik, az európai vállalatok végre fel akarják pörgetni kutatás-fejlesztési beruházásaikat, és ennek köszönhetően csökkenhet a tengerentúli versenytársakkal szembeni lemaradás
Ez az első alkalom
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) 100 millió euró (27,5 milliárd forint) hitelt kaphat az Európai Beruházási Banktól (EIB) a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap 2005-2007. évi kiadásainak refinanszírozásához.
Növelnék k+f-befektetéseiket az európai cégek
A következő három évben évente mintegy 5 százalékkal több kutatási és fejlesztési befektetést terveznek az európai cégek, derült ki egy friss felmérésből.
Fogynak a gyógyszercégek
A világon ma jelentős mintegy 15 nagy gyógyszeripari vállalkozásból öt év múlva már csak annyi lesz versenyben, hogy számuk két kézen megszámolható majd.
Kevesebb kutatócsoportot támogat jövőre az Akadémia
Csak az eredményesség alapján döntöttek a zsűrik - Nem változik a tudós társaság költségvetése
A jégre futott vízautó
"Korszakalkotó magyar találmány a haza (és) a nemzet jövőjéért", egyszersmind "Isten adta lehetőség a magyarság fennmaradásáért!" - reklámozza a víz "elégetéséből" energiát ígérő ötletét a gróf Spanyol Zoltán néven bemutatkozó mérnök.
INNOREG 2006 pályázati informácós napok
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Zalaegerszegen, Győrben és Szombathelyen pályázati tájékoztató napot szervez.
Brüsszelben képviseli a régiót a pécsi ügynök
A Magyarországi Régiók Brüsszeli Képviseletén belül dolgozva a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség érdekeit képviseli Pálmai Zsolt, az Ügynökség nemzetközi kapcsolati csoportvezetője szeptembertől
Technology Innovation Information Szegeden
Szeptember 11. és 15. között a TII (Technology Innovation Information) éves nyári iskolája ismét megrendezésre kerül, ez alkalommal Szegeden.
Üzleti angyal a vállalkozások sikeréért
Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban hosszú évtizedek óta üzleti angyalok segítik a vállalkozásokat, Magyarországon ez egyelőre gyerekcipőben jár.
Tájékoztató a KKV-k innovációs fejlesztésének pályázati lehetőségeiről
Az előadás témája a meghirdetésre került Baross GÁbor program
Új inkubátorprojekt: egy íróasztal, egy vállalkozás
Az INNODESK projekt egymunkahelyes mikro-inkubátor szolgáltatást nyújt innovatív, induló vállalkozások számára
Brüsszelben lobbiznak
A Nyugat-dunántúli Régió Brüsszeli Képviselete egy éve segíti tevékenységével a régió brüsszeli érdekérvényesítését.
Hajrában a somogyi cégek
Baross program, Kozma László program, Plató program. Csak néhány azon lehetőségek közül, melyek a hazai vállalkozások versenyképességét igyekeznek segíteni.
Várják az üzleti angyalokat
Amerikai és európai uniós példákat követve Magyarországon is megkezdődött az üzleti angyalok hálózatának kiépítése.
Száz kutatócsoportot megszüntet az MTA
Januártól a korábbi 176 helyett 79 kutatócsoport alkotja a felsőoktatásban zajló kutatások egyik bázisát jelentő támogatott hálózatot, össztámogatásuk a korábbi időszakhoz hasonlóan évi 1,75 milliárd forint lesz.
Együttműködni a versenyben
Megyénkben is egyre többen gondolják úgy, hogy az élesedő piaci versenyben gyümölcsöző lehet a klaszterek által összefogott, ágazaton belüli együttműködés.
Új Pannon Gazdasági Kezdeményezés kiadvány
Honlapunkról letölthető a Pannon Gazdasági Kezdeményezés (PGK) legfrissebb tájékoztató kiadványa.
Az Akadémia receptje
Fábri György, az MTA kommunikációs igazgatója egy Vitaszint alatt című írásban válaszolt Reform-Akadémia? című írásomra

Közösség