Hírek

207,8 milliárdot költöttünk K+F-re tavaly
Tavaly kutatás-fejlesztési tevékenységre, folyó áron számítva összesen 207,8 milliárd forintot fordítottak Magyarországon, 14,5 százalékkal többet, mint 2004-ben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb hírlevelében, amelyben egyebek mellett a Kutatás és fejlesztés, 2005. című kiadványáról számol be.
A tudás - gazdasági hatalom
2006. november 6-án ünnepélyes külsőségek között, rangos vendégek sorával Szegeden nyitották meg a Magyar Tudomány Ünnepe idei rendezvénysorozatát.
A magyar tudomány és gazdaság szereplői egymásra utaltak
A magyar tudomány és gazdaság szereplői egymásra utaltak, ezért szimbolikus, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és a gazdasági miniszter együtt nyitják meg a Magyar Tudomány Ünnepe 2006 című rendezvénysorozatot - jelentette ki Vízi E. Szilveszter, az Akadémia elnöke hétfőn Szegeden
Díjátadás Szegeden
A Magyar Tudomány Ünnepének a Szegedi Tudományegyetemen tartott megnyitóján átadták a 2006. évi Eötvös József-koszorúkat, a Munkácsi Bernát- és a Steind Imre-díjat, valamint a szakkuratóriumok díjait.
Már Párizsban tesztelik a magyar Holovíziót
A holovíziót, egy magyar találmányt a World Technology Network, a leginkább innovatív és hosszú távon is a legjelentősebb hatású fejlesztések közé sorolta
E2006 ECHALLENGES, 2007-TŐL ÚJ LEHETŐSÉGEK AZ EURÓPAI KUTATÁS-FEJLESZTÉSBEN
Az e-challenges egy évente megrendezésre kerülő konferencia-sorozat, amelyen az Európai Unió jelentősebb információtechnológiában érdekelt szervezeti vesznek részt. Az idén október 25-e és 27-e között, 46 ország közel 650 szakemberének részvételével, Barcelonában tartották meg ezt a rendezvényt, melynek célja, hogy összehozza az európai kutatás-fejlesztés jelentős szereplőit.
Ötletbörze az "IAGA 2009 Sopron” világkonferencia előkészületeihez
Konferencia /2006. nov. 9. csütörtök/ - Az IAGA 2009 Assembly helyi szervezőbizottságának tájékoztatója - Önkormányzati, intézményi, szakmai egyesületi hozzászólások - Sajtótájékoztató
PhD hallgatók kutatási eredményei
Tudományos ülésszak /2006. nov. 9. csütörtök/
Megkezdődhet a nanotechnológiai program Miskolcon
Hamarosan megkezdődhet a kutatómunka az úgynevezett NAP-NANO pályázatnak köszönhetően a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány miskolci telephelyén, a nanotechnológiai kutatólaboratóriumban (BAY-NANO) - jelentették be a laboratórium megalapításán szerdán.
Ifjúság – Innováció – Tudomány 2006
A "Magyar Tudomány Ünnepe 2006” keretében szervezett rendezvénysorozathoz csatlakozva a Magyar Innovációs Szövetség szakmai napot szervez. Ennek keretében kerül sor a 2006/2007. évi Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny meghirdetésére. Időpont:2006. november 8., 11 óra Helyszín:Magyar Szabadalmi Hivatal konferenciaterme
Európa esélyei a magyar üzletemberek
A kelet-európai vállalkozóknak egyszerre kellett beletanulniuk a piacgazdaságba, a globalizációba és a kínai konkurenciába, s mindez egy, a gyorsan változó világhoz kiválóan alkalmazkodó új generációt teremtett, amely egyben esély a régi Európa számára is, írja a Le Point francia folyóirat.
A tudástőke jelentheti a kiugrást hazánk számára
A hazai szellemi tőke felkarolását és piacra jutását szeretné támogatni a II. Nemzeti Fejlesztési Terv egy új koncepción alapuló térségfejlesztési programmal. Az úgynevezett pólus-projekt során nyolc nagyváros és környéke koncentrált tudástőkéje segítségével alapoznák meg nemzetközi versenyképességünket, derül ki az mfor.hu tudósításából.
Pályázati előzetes: Vállalati Regionális Kutatóközpontok létrehozása
A pályázók előzetes tájékoztatása céljából letölthető honlapunkról a Vállalati Regionális Kutatóközpontok létrehozása pályázat (KUTREG_06) tervezete.
Golyóálló mellény pókfonálból
Amerikai kutatók kiderítették, hogy a pókselyem mitől olyan páratlanul erős és tartós: ha sikerül leutánozni a pókfonalak polimer molekuláinak speciális rendezettségét és a fonal száradása során kialakuló nano kristályokat, a mesterséges pókfonálból ejtőernyőtől golyóálló mellényig számtalan különlegesen hasznos dolgot lehetne készíteni.
Pénzt hozhat a K+F
A vállalkozások levonhatnák a szolidaritásiadó-alapjukból a kutatás-fejlesztésre, innovációra fordított összegeket - erre vonatkozó javaslatot nyújtott be a Pénzügyminisztériumhoz a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
Az MTA közgyűlése megszavazta az akadémiai reformot
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendkívüli közgyűlése hétfőn megszavazta a tudós testület reformjának folytatásáról szóló előterjesztést Budapesten.
Érdemes pénzt adni a kicsiknek
Innovációs munkacsoportot hozott létre az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) , melynek küldetése összefogni és segíteni a Magyarországon működő innovatív IKT cégeket, amelyek versenyképességük kulcsát a folyamatos fejlődésben, termékek, szolgáltatások, folyamatok fejlesztésében látják és tesznek is ezért.
Átalakítanák a zöld-energia támogatását
"Zöld villamos energia mérlegkör" létrehozását tervezik a jövő évtől a megújuló forrásból, illetve a hőszolgáltatással kapcsolatosan termelt villamos energia számára.
Adókedvezmény helyett koponyák kellenek
A Népszabadság tudásközpontok jövőjéről tartott kerekasztal-beszélgetésére meghívott szakértők szerint a kutatás-fejlesztés terén az oktatás támogatása és fejlesztése a legfontosabb, ugyanis ez az alapja a tudásközpontok eredményes működésének. A Graphisoft alapítója szerint az adókedvezmények nyújtása nem járható út.
Versenyképességi és Innovációs Keretprogram
Az Európai Parlament és a Tanács határozott a Versenyképességi és Innovációs Keretprogram (2007-2013) létrehozásáról. A kutatás-fejlesztési területet érintő és az Európai Unió 2007-től kezdődő költségvetési időszakára vonatkozó támogatási programok közül elsőként a Versenyképességi és Innovációs Keretprogramot (Competitiveness and Innovation Framework Programme, CIP) fogadták el a tagállamok képviselői.

Közösség