Hírek
Három magyar startup Las Vegas-ban
Jövő év elején ismét Las Vegas-ra szegeződik majd a technológia iránt érdeklődő szakemberek és nagyközönség figyelme. Ötvenedik alkalommal rendezik meg ugyanis a hagyományosan a legfrissebb tech újításokat felvonultató CES-t. Az év meghatározó innovációs rendezvényén ezúttal az önvezető autók, a mesterséges intelligencia, illetve a virtuális valóság lesznek a húzótémák. A seregszemlén 600 startup – az InnoTrade programnak köszönhetően köztük három magyar vállalkozás is – bemutatkozhat.
A Bizottság új űrpolitikájának célja, hogy az emberek mindennapi életét jobbá tegye és fellendítse Európa versenyképességét
Az uniós űrprogramok által nyújtott szolgáltatásokat már jelenleg is milliók használják Európában. Az Európai űripar erős és versenyképes, munkahelyeket és a vállalkozások számára üzleti lehetőségeket teremt. A ma ismertetett, új űrpolitikáról szóló javaslat új szolgáltatások bevezetését segíti elő, és megerősíti Európa űrágazatban betöltött vezető szerepét.
Állami program indul a startupoknak
A korábban Jeremie forrásokban lubickoló befektetési alapok által megteremtett innovációs ökoszisztémára a vegetálás, vagy akár az elsorvadás várt volna további források nélkül. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján az Állami Alapkezelő egy új, 50 milliárd forint tőke összegű programot indít útjára. A Venture Capital Summit konferencia résztvevői számos sikertörténet, tanulság és kudarcélmény mellett e hamarosan elérhető új lehetőségről is hallhattak fontos részleteket.
Vágj bele! Kezdj vállalkozni!
2016. november 23-án, 17:00-kor kerül sor a Budapesti Corvinus Egyetem III előadóban (1093 Budapest, Fővám tér 8.), az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA), a Szent István Egyetem GTK, Üzleti Tudományok Intézete Vállalatgazdasági Szakkollégium szervezésében a "Vágj bele! Kezdj vállalkozni!" c. előadásra.
Digitális melósok kellenek a gyárakba
Dübörög a negyedik ipari forradalom, és már a gyártósorokat is bitek hajtják előre. A kétkezi munkások környezetében több hightech lesz, mint egy menő belvárosi irodában, teljesen megváltoznak az üzleti folyamatok, és több millió munkahely fog megszűnni, miközben milliók helyezkedhetnek el ma még nem létező munkakörökben. Az ipar 4.0 jelenti Európa és Magyarország iparának jövőjét, és a felkészülést azonnal el kell kezdeni.
Ezért bukják a magyar vállalatok az uniós pénzeket
Az árbevételhez képest aránytalanul nagy fejlesztésre pályáznak, nem számolják ki a lehetséges hosszú távú következményeket, nem ismerik eléggé a saját piacukat – ez csak néhány azok közül, ami miatt a legtöbben elesnek az uniós támogatásoktól. Az év hátralévő részében közel 573 milliárd forintra lehet még pályázni; az alábbi 5 dologra érdemes figyelni, ha nem csak az idejét akarja pazarolni a pályázat elkészítésével.
Sikersztori Borsodban: ide jár sörfőzdéért a fél világ, ők meg a dolgozók hiteleit is kifizették
Az "acélvárosról" kevesek asszociálnának a modern technológiára és a világszintű minőségre. Ezzel szemben egy miskolci cég a Sajó partjáról szállítja a legfejlettebb berendezéseket a világ legnagyobb sörgyártóiknak is, a főzdék pedig a szakma csúcsaként emlegetik.
Világszámnak számító különleges erőmű épül Magyarországon
Magyarországon épül fel a világ első hálózati termelésre képes, úgynevezett áramból-gáz típusú erőműve az MVM és egy német startup cég, a megújuló energiával foglalkozó Electrochaea együttműködésében. A létesítmény a világon egyedülálló, biológiai metánfejlesztésen alapuló technológiát alkalmaz majd.
A szegedi cég öregedést lassító módszere a rák ellen is megoldás lehet
Miközben a sejtfiatalodásért elsődlegesen felelős folyamat azonosításáért néhány hete orvosi Nobel-díjat kapott egy japán kutató, addig egy szegedi laboratóriumban egészen elképesztő eredményekre jutottak. Sikeres kísérlettel bizonyították: nemcsak, hogy képesek indukálni és meghosszabbítani a sejtek fiatalodási képességét, de ezzel több tucat olyan öregkori betegség megelőzésére és kezelésére is képesek, mint a rák egyes fajtájai, az Alzheimer-kór vagy az izomsorvadás.
Itt az idő, amikor életünk tudományos-fantasztikus fikcióvá válik
Sci-fibe illő téma helyett a 3D-nyomtatás ma már az egészségügy és ipar szerves része, ráadásul akár magunk is nyomtathatunk művégtagot otthonunkban rászoruló gyermekek részére – ám az élő tüdő nyomtatásától még messze vagyunk. A hvg Pécsen járt a 3D-nyomtatás nemzetközi seregszemléjén.
Nagy a várakozás itthon az elektromos autózással kapcsolatban
Magyarország legnagyobb taglétszámú autós közössége a Forensis autóklub újabb nagyszabású kutatást végzett tagjai között, ezúttal az elektromos autózásról. A kutatásban aktívan résztevő - közel ötezer - válaszadó jelenleg is mind autó tulajdonos és szoros kapcsolatban van a közlekedéssel. A kutatást az autósok szemszögéből és egy átlag autós szempontjait figyelembe tartva állították össze.
Megváltozik a Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő neve
Hiventures néven folytatja működését az MFB csoporthoz tartozó Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., a társaság a korai szakaszban lévő induló vállalkozások kockázati tőkéhez jutását segíti - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) csütörtökön az MTI-t.
Magyarországról oldanák meg a világ problémáit fiatal innovátorok
A világ különböző pontjairól Magyarországra érkezett innovátorok három napon át azon dolgoznak majd, hogy kitaláljanak egy digitális megoldási javaslatot az emberiség előtt álló nagy kihívások egyikére – erről szól a november 7-9. között Budapesten megrendezendő Innovation Boot Camp, amelyet a tízéves magyarországi jelenlététét most ünneplő IT Services Hungary (ITSH) szervezett meg.