Hírek

MTA-Richter közös javaslat a kutatás-fejlesztés támogatására
Új rendszert javasol a Richter és a Magyar Tudományos Akadémia a kutatás-fejlesztés támogatására - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bogsch Erik. A Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója szerint, ha az innovációs járulékként befizetett összegeket pályáztatással osztanák el, akkor biztosíthatnák a kutatás-fejlesztés megbízható anyagi hátterét.
Kiskutatók Akadályversenye Győrben!
A Széchenyi István Egyetem laboratóriumai akadálypályává alakulnak a Kutatók Éjszakáján. Az állomásokat végiglátogató legügyesebb résztvevők a verseny végén Tiszteletbeli Kiskutatókká válnak. Tanulócsoportok jelentkezését a SZE honlapján keresztül szeptember 12-ig várják!
Szeptembertől díjat kapnak az innovatív termékek
Az idén szeptemberben Magyarországon is elindul a világ legnagyobb innovációs termékdíjazási rendszere, a Product of the Year.
Európa első startup fesztiválja
Október 3 és 7 között Bécsben rendezik meg az első európai startup fesztivált, elsősorban Közép-Kelet-Európára fókuszálva. A startup nem más, mint egy olyan induló vagy indulásra kész vállalkozás, amely viszonylag kis tőkeigénnyel, elsősorban az ötlet újdonságánál, erejénél fogva képes gyorsan növekedni. Öt nap alatt harmincöt nemzet ötven startup-ja, hetven előadója, száz befektetője látható hallható majd itt.
Kapcsolattartás a befejezett uniós projektek fenntartási időszakában
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség folyamatosan dolgozik a pályázati rendszer fejlesztésén, így különösen a végrehajtás gyorsításán és a pályázóbarát működés megteremtésén. Az Ügynökség ezért szeptember 1-jével bevezeti a befejezett projektek fenntartási időszaka alatt felmerülő adminisztrációs teendők támogatására szolgáló internetes rendszerét.
Tovább gyorsult és kényelmesebb lett a pályáztatás
Az NFÜ szeptember 1-jétől megkezdi a papírmentes, internetes pályáztatás bevezetését. A pályázók gyors tájékoztatását eredményező új szolgáltatás lényege, hogy megszűnik a postai úton történő időigényes kommunikáció, levelezés.
E-mobility workshop, 2011. augusztus 30., Győr
A kreativitás és a vezető szerepe
Napjaink innováció-központú gazdaságában sürgető menedzseri feladat lett annak megértése, hogyan alkothatók új ötletek. A reflektorfény hirtelen azokra a tudósokra irányult, akik évtizedek óta tanulmányozzák a kreativitást. Mennyire illik a kutatómunkájuk a vezetők valóságos kihívásaihoz?
Kitört a hidegháború a mobilcégek között
Az elmúlt hetekben egyre többet hallani a szabadalmakról, mobilcégekről, melyek perlik egymást és azért vásárolják fel a másikat, hogy minél több szabadalmuk legyen. Miért a pánikhangulat és mennyire fontosak a szabadalmak?
Soha meg nem romló ételek
A legújabb felfedezés szerint létezik egy baktérium, ami jelentősen meghosszabbíthatja a romlandó élelmiszerek szavatossági idejét. Akár évekkel is...
Milyen technológiák lesznek meghatározóak a jövőben?
A Gartner piackutató cég minden évben nyilvánosságra hozza a Hype Cycle for Emerging Technologies nevű jelentését, amelyben azokat a technológiákat veszi sorra, amelyek a jövőben meghatározó szerepet tölthetnek be.
Kézzel fogható innováció!
I. Nagykanizsai Innovációs Nap
A Pannon Novum Nonprofit Kft. és a Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ közös szervezésében 2011. szeptember 16-án a nagykanizsai inkubátorházban kerül megrendezésre az I. Nagykanizsai Innovációs Nap. A rendezvényen a kiállítási lehetőség és a megjelenés vállalkozók számára ingyenes.
Szeptember végére kész a Mérnök Színház
A Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség igazgatója, Magyar Dániel jó egy éve vetette fel szakmai körökben, hogy a pályaválasztás előtt álló diákokat úgy lehetne a mérnöki pályák felé terelgetni, hogy a szükséges információk átadásán túl érzelmi impulzusokat is kapjanak. Az alapgondolatot tettek követték, az Ügynökség felvette a kapcsolatot Jordán Tamással, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatójával, aki éppen a megelőző hónapokban vitte sikerre a magyarországi hiányszakmák közül ötöt élményszerűen bemutató Szakmák Színházát.
A csúcsvállalatok bíznak a növekedésben
Az Európai Bizottság vállalati szektorban megvalósuló K+F-finanszírozás tendenciákról szóló éves felmérése igazolni látszik, hogy a gazdasági fellendülés és munkahelyteremtés kulcsa az innováció. A legtöbbet beruházó csúcsvállalatok a tavalyi elvárások kétszeresére emelték beruházási várakozásaikat a 2011 és 2013 közötti időszakra.
Gyávák vállalkozni a magyar fiatalok, mankókra várnak
Nemzetközi viszonylatban meglepően alacsony a magyarországi fiatalok vállalkozói kedve. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) felmérése szerint hazánkban a 2,3 milliónyi 15-34 éves lakos kevesebb mint négy százaléka próbálna a saját lábán megállni a piacon.
Szeptembertől indul az Egyetemi Tudástár
Közzé teszi a Nyugat-Magyarországi Egyetem a tudományos eredményeket.
Elindult az Európai KKV-hét!
Az Európai Bizottság 2011-ben immár harmadik alkalommal hirdeti meg az Európai KKV Hetet. A 27 tagország és 10 meghívott ország részvételével zajló programsorozat hivatalos brüsszeli eseményeire október 3-9. között kerül sor.
K+f: nem vonzó már az unió
A kutatásra és fejlesztésre (k+f) legtöbbet áldozó európai vállalatok 2011 és 2013 között várhatóan évi 5 százalékkal növelik innovációs befektetéseiket szerte a világon, de az Európai Unió az egyik legkevésbé vonzó terület számukra – derült ki az Európai Bizottság szerdai közleményéből.
Tovább kell fejleszteni a klaszterek működési feltételeit
Szabályozni kellene a vállalkozói hálózatokon (klasztereken) belüli együttműködés követelményeit, mivel így érhető el, hogy egyre több hálózat nyerje el az akkreditált innovációs klaszter címet, és hogy a vállalkozások sikeresen jelenjenek meg a külpiacokon.
Szemléletváltás kell a magyar IT-fejlesztéseknél
Általános szemléletváltásra van szükség Magyarországon ahhoz, hogy az infokommunikációs (ikt) szektorban "beinduljon" az innovációs körforgás.

Közösség