Hírek

Kutatási és Technológiai Innovációs Alap csatlakozott a Projekt Partneri Rendszerbe
Az innováció intézményrendszerének szükségessé vált megújítása nyomán az Innovációs Alap felügyeletét - jogszabályi felhatalmazással - a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vette át, a tárca az alap kezelőjeként pedig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ), míg közreműködő szervezetként elvégzésére - az NKTH-OTKA közös pályázati kiírások kivételével, melyet továbbra is az OTKA iroda lát el - a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt.-t jelölte ki.
Győr az első magyar város, amelynek kiszámolták az ökológiai lábnyomát
Egy város önmagában nem lehet fenntartható, lakóinak eltartásához elengedhetetlenül szükséges további területek termékeinek, szolgáltatásainak az igénybevétele. A győriek esetében Győr biológiai kapacitásának 17-szeresére van szükség ehhez, így a város ökológiai lábnyoma a megye biológiai kapacitásának ¾ részét veszi igénybe.
Noispot: a vendéglátó-ipari zenehallgatást forradalmasíthatja egy új magyar találmány
A közösségi zenehallgatás szabályait alakítja át az az új magyar találmány, amely az éttermekben, bárokban és szórakozóhelyeken hallható háttérzene kiválasztásba vonja be a jelenlévőket.
Bencsik János államtitkár Szombathelyen: elkészült a Nemzeti Energetikai Stratégia
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára a megyeházán egy energetikai fórumon vett részt, majd a városházán tartott sajtótájékoztatót.
30 nap helyett egy éve halogatja a kifizetéseket az állam
Az innovációhoz szükség van állami támogatásra, külső forrás nélkül felmérési adatok szerint a vállalkozások 67 százaléka nem tudna megvalósítani ilyen projektet.
MEGHÍVÓ a 2. REKORD Foglalkoztatási Fórumra
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. (a továbbiakban NYDRFÜ) és a Zalai Falvakért Egyesület (a továbbiakban ZFE) ezúton tisztelettel meghívja Önt a „REKORD” Regionális foglalkoztatási együttműködés létrehozása és hálózati koordináció kialakítása Nyugat-Dunántúlon” elnevezésű, TÁMOP-1.4.4.-08/1-2009-0019 azonosító számú projekt keretében szervezett 2. REKORD Foglalkoztatási Fórum rendezvényére:
Innováció 2011
Az Innováció 2011 rendezvény egy példaértékű kezdeményezés az informatika élvonalába tartozó cégektől: bárki megismertheti testközelből a legújabb számítógépeket, a 3D-s kijelzőkön a legújabb PC és konzol játékokat, az interaktív oktatást, a jövő informatikáját.
Már olvasható a 2011-es pályázatok kiírásának tervezett időpontja
Az NFÜ honlapján már megtekinthető az az előzetes lista, amelyben az idén kiírásra kerülő pályázatok címe, keretösszege, a meghírdetés várható hónapja és az eljárásrendje látható. Érdemes már most előkészülni a pályázatok megjelenésére, így jobb eséllyel nyerhetnek.
Országos felmérés a felsőoktatási intézmények gazdasági szereplőkkel történő együttműködéseiről
Jelen kérdőíveket országosan több száz vállalkozáshoz és felsőoktatási intézményekhez juttatjuk el a Regionális Innovációs Ügynökségek közreműködésével. A beérkező válaszok segítségével a kutatómunka során a felsőoktatás munkaerő piaci illeszkedésére, a tudástranszfer megvalósulására, jellemzőire, valamint a két szféra együttműködésére készül elemzés. Kérjük, segítse munkánkat a kérdőív kitöltésével!
VI. Széchenyi Futam összefoglaló
Április utolsó hétvégéjén rendezték meg Győrben a VI. Széchenyi Futamot, az immár komoly hagyományokkal és nemzetközi népszerűségnek örvendő Alternatív Hajtású Járművek Versenyét.
Intel Challenge Europe 2011
Az "Intel Berkeley Technology Entrepreneurship Challenge" program részeként megrendezésre kerül az "Intel Challenge Europe 2011" Innovációs Technológiai Üzleti Terv Verseny.
Millennium Díjas innováció a 77 Elektronikától
Az iparjogvédelmi tudatosság érvényesítése és a szellemi tulajdon védelmében tett erőfeszítéseiért az idei évben a 77 Elektronika Kft. is megkapta a Millenniumi Díjat az ENSZ által meghirdetett Szellemi Tulajdon Világnap alkalmából. A száz százalékban magyar tulajdonú innovatív vállalat közel negyven iparjogvédelmi bejelentés tett, portfoliójában több megadott szabadalom, és mintegy húsz érvényes védjegy szerepel.
Május 9-ig lehet még pályázni a 2011. évi PANNON NOVUM INNOVÁCIÓS DÍJ-ra
2011. évi PANNON NOVUM INNOVÁCIÓS DÍJ - FELHÍVÁS innovatív cégeknek, kutatóknak, fejlesztőknek és diákoknak
Nyeregben - Tari Attila Michelin Challenge Design díjat nyert
Tari Attila, a NYME végzett formatervező művész és ipari termék- és formatervező mérnök szakos hallgató - akit eddig elsősorban az általa tervezett többszörös díjnyertes Hypo-Spline számítógépes terminálról ismertünk - újra megmutatta sokoldalú tehetségét. Ezúttal az az Észak-Amerikai Nemzetközi Autó Show-n (NAIAS) vett részt - és nyerte el a Michelin Challenge Design díját.
Nanocsodák Mozgásban: konferencia, kiállítás és roadshow
Az antibakteriális ruházatot vagy az öntisztító, vízlepergető felületeket a közeljövő egyik legígéretesebb területe, a nanotechnológia alkotta meg. Idén hazánk rendezi a magyar EU elnökséghez kapcsolódó kiemelt szakmai rendezvényként a közösség legnagyobb nanotechnológiai konferenciáját, a EuroNanoForum 2011-et.
Széchenyi Futam Monaco hangulatában
ezen a hétvégén - 2011. április 29. és május 1. között - rendezik meg az INNO-MOBIL Sportegyesület főszervezésében a VI. Széchenyi Futamot, az alternatív hajtású járművek legrangosabb európai innovációs fesztiválját.
INNO_TÉR - Az innováció térnyerésének elősegítése a Nyugat-dunántúli régióban
A projekt célja: A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (továbbiakban: ZMVA), a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (továbbiakban: VMKIK), az INNONET Innovációs és Technológiai Központ (továbbiakban: INNONET), a Nyugat-pannon Fejlesztési ZRT. (továbbiakban: NYUPAN), az Universitas Nonprofit KFT. (továbbiakban: UNIVERSITAS) közös célkitűzése a Nyugat-dunántúli régió innovációs képességének javítása, az innováció iránti figyelem felkeltése, az innováció életminőségben betöltött szerepének megismertetése, az innovációs fejlesztések elősegítése, az innováció iránt fogékony környezet kialakítása, az innovációs szemlélet- és gondolkodásmód terjesztése, az innováció társadalmi tudatosítása a legifjabbaktól kezdve a régió széles lakossága körében, hangsúlyozottan a fiatalok, a nők és a mikro-, kis-, középvállalkozások innovációs szemléletének erősítése. További cél az innovációs együttműködés szükségességének felismertetése, az innovációs kutatóintézetek, egyetemek, spin-off cégek, KKV-k közötti együttműködés szükségességének megismertetése, az innovációs folyamatokban résztvevő felek kölcsönös megismertetése és közös sikeres projektjeik bemutatása a célcsoportok számára, azaz az innováció és a K+F tevékenység társadalmi és gazdasági szerepének tudatosítása jelen innovációs kampány tevékenységeinek végrehajtásával.
PROTOTEC - Rapid PROTOtyping TEChnológiai Szolgáltató, Demonstrációs és Oktató Műhely
A Projekt célja gyors prototípus gyártási (rapid prototyping) technológiára épülő innovációs szolgáltató, demonstrációs és oktató műhely (PROTOTEC) létrehozása. A projekt központi eleme 3D nyomtatási technológián alapuló rapid prototyping rendszer (hardver és szoftverkomponensek) beszerzése osztott innovációs infrastruktúrában történő üzemeltetés céljából.
Innovációs projektfejlesztési menedzsment képzés Győrben
A Pannon Novum Nonprofit Kft és az Universitas-Győr Nonprofit Kft akkreditált felnőttképzési intézmény közös, FAT által akkreditált, ingyenes képzést indít a Széchenyi István Egyetem Tudásmenedzsment Központjának szakmai támogatásával.
Elektroaktív polimerek ipari felhasználási lehetőségeinek kutatása
A projekt célja ipari követő kutatások folytatása az elektroaktív polimerek tulajdonságainak és alkalmazhatóságának megismerésére és olyan, már fejlesztési és nem teljesen követő kutatási feladatok megoldása, amelyek különböző, az elektroaktív polimerek (EAP) ipari, főleg autóipari felhasználásra alkalmas eszközök kifejlesztéséhez szükségesek. Az elért eredmények összegzéseként néhány, a munkatervben részletesebben ismertetett eszköz prototípusának elkészítése. További cél az elméleti és technológiai ismeretek magyarországi elterjesztése, az alapvető kompetenciák kifejlesztése, meghonosítása, ezzel a hazai kutatások és az ipar versenyképességének erősítése. Ezt a témában nyújtandó, Magyarországon még nem létező, innovációs szolgáltatás kifejlesztésével és létrehozásával kívánjuk elérni. A téma kutatása nemzetközileg nagy felfutás előtt áll. EAP–ek alkalmazásával kapcsolatban nagyon sok új szabadalom jelenik meg az USA-ban és Japánban. Ebbe a versenybe is gyorsan kell bekapcsolódni, mert később az eredmények szabadalmaztatása és hasznosítása sokkal nehezebb lesz. A projekt végrehajtása annak a lehetőségnek a megteremtését is szolgálja, hogy időben be tudjunk kapcsolódni a világban egyre aktívabban művelt területen a nemzetközi együttműködésbe, pl. az európai uniós K+F projektekre történő pályázatokkal.

Közösség