Hírek

Középfokú iparjogvédelmi tanfolyam indul októberben
A Pannon Novum társszervezésében és a Nyugat-magyarországi Egyetem közreműködésével a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2011. október 28-án, 60 órás középfokú iparjogvédelmi tanfolyamot indít Sopronban.
Magyarország a régió design központja lehet
Magyarország a régió design központja lehet, ha a magyar kis- és közepes vállalkozások a design szerepét felismerve, sikeresen használják fel az Európai Unió különböző, innovációhoz kötődő programjai keretében rendelkezésre álló több száz milliárd forint forrást - mondta Lakó Sándor, a nemrég tartott design és innováció konferencia főszervezője az MTI-nek.
Kkv workshop
A Nyugat- Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. sok szeretettel meghívja Önt a Dél-Kelet-Európai Együttműködési Program keretében megvalósuló FIDIBE projekt következő rendezvényére, melyet 2011. október 11-én tart a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában.
Bőröndrobogó és xanaxok
Érdekes programokkal vonzotta a látogatókat a 6. alkalommal megrendezett Innotech innovációs konferencia Zalaegerszegen. A nap folyamán bemutatkozott a Mérnökszínház és egy egyetemisták által fejlesztett napelemes autó is.
Elkészült a térségi üzleti, innovációs központ terve a Fidibe projektben
Győr, 2011. október 11. Győrben, a Nyugat –Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. által szervezett workshopon mutatták be azt a tanulmányt, amely a már 3 éve zajló Fidibe projekten belül készült el és egy üzleti-innovációs központ megvalósításának lépéseit mutatja be. A FIDIBE néven ismert projekt támogatásával megrendezett konferenciának a tanulmány bemutatásán kívül az volt a célja, hogy nyílvánosságra hozza a Délkelet-európai térségben 3 éve zajló együttműködés eredményeit illetve publikálja az Üzleti Parkok Innovációs Kézikönyvét. Ennek DVD változatát a helyszínen kapták kézhez az érdeklődők.
Impulzus? Integráció? Konkurencia? A nyitott munkaerőpiacok hatása az Ausztria és Magyarország közti határközeli gazdasági térségre
A NETLAB projekt következő találkozójának tematikus súlypontja a munkaerőpiac-nyitás hatásai. A bevezető, gondolatébresztő előadások bemutatják a munkaerőpiacok aktuális helyzetét Ausztriában és Magyarországon. A közönség részvételével folyó moderált beszélgetések és vitakörök bepillantást engednek a gyakorlatba: a bér- és szociális dömping elleni törvény hatásaiba, a közös munka és gazdálkodás valóban átélt valóságába - az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) jogi tanácsadó szolgálata, az adórendőrség, a területi társadalombiztosítási pénztár, a Munkáskamara, az Osztrák Munkaerőpiaci Szolgálat tanácsadói, osztrák vállalkozók, üzemi tanácsosok, magyar munkavállalók részvételével. Zárásként következik a Gyáriparosok Szövetsége vezető közgazdászainak prognózisa.
Magyar-kanadai inkubátor központ nyílik Szombathelyen
Kutatás- és gyártmányfejlesztő inkubátor központot nyit a közeljövőben Szombathelyen a Magyar-Kanadai Kereskedelmi Kamara. Célja, hogy segítse azokat a helyi kis- és középvállalkozókat, akik valamilyen technológia intenzív ágazatában tevékenykednek, vagy átlagon felül innovatívak - tájékoztatta a lapunkat Harrer Norbert a Magyar-Kanadai Kereskedelmi és Iparkamara kutatás- és fejlesztési igazgatója.
Milliárdok jutnak innovációs pályázatokra
A korábbinál jóval kisebb létszámmal, de világosabb feltételek között dolgozik a Nemzeti Innovációs Hivatal - nyilatkozta gtm.hu-nak dr. Mészáros György, a Hivatal idén tavasszal kinevezett elnöke. Elkészült az új stratégiai koncepció, amely- összhangban a KFI kormányzati stratégiával - a nemzetgazdasági miniszter jóváhagyását követően, feltehetően év végére életbe lép
Akár 60%-os adóalapcsökkentést és uniós forrást adó módszer
Magyarországon még mindig gyengélkedik a kutatás-fejlesztés és innováció, miközben a 2014–20-as új tervezési-költségvetési időszakban ez lesz az egyetlen nyertes terület az unióban – mondta a Világgazdaság hétfői számában megjelent interjúban Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Középpontban az innováció - A Nemzeti Külgazdasági Hivatal programjával hivatalosan is elindult a magyarországi KKV Hét
Az innováció - úgy tűnik - tényleg a vállalkozások érdeklődése középpontjában áll, hiszen mintegy 150 szervezet volt kíváncsi a konferencia előadóira. A rendezvény a vállalkozói gondolkodásmód innovatív szemléletének erősítését célozta meg, elősegítve az Európai Unió és a tagországai kis- és középvállalkozásai közti minél sikeresebb együttműködést.
II. Magyar Energetikai Vállalkozók és Feltalálók Fóruma
Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Esztergomi Szervezete (ETE-Esztergom) második alkalommal rendezi meg a Magyar Energetikai Vállalkozók és Feltalálók Fórumát. A tavalyi fórumon és szakkiállításon két nap alatt (két teremben) 20 előadást hallgathatott meg a mintegy 300 látogató. Az idei esemény 2011. október 6-7. között kerül megrendezésre az Esztergomban.
Regionális Innovációs Ügynökségek: a regionális innováció motorjai
2011. október 11-én a magyarországi Regionális Innovációs Ügynökségek közös szemináriumot szerveznek „Regionális Innovációs Ügynökségek: a regionális innováció motorjai” címmel a Dél-dunántúli és az Észak-alföldi brüsszeli regionális képviseleten, a Magyar Fejlesztési Központban.
VI. INNOTECH innovációs konferencia
Az európai KKV hét keretében idén is megrendezésre kerül a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány INNOTECH innovációs konferenciája. Tájékoztató hangzik el finanszírozási lehetőségekről, Magyarország innovációs helyzetéről, továbbá bemutatunk sikeres vállalati jó gyakorlatokat az innováció területéről.
2011-es EURÉGIÓ Innovációs Díj
Ezúttal tizedik alkalommal ítélik oda az Alsó-Ausztriai Regionális Menedzsment, valamint partnerszervezetei az EURÉGIÓ Innovációs Díjat a határon átívelő együttműködés területén mutatkozó kiemelkedő kezdeményezéseknek.
A kormány hitelhez segíti a pályázatot nyert vállalkozókat
Októbertől elérhetőek az Új Széchenyi Terv Kombinált Hitel Garancia pályázatai a mikro-, kis-, és középvállalkozások számára. A pályázatokhoz 400 millió forint erejéig garanciát biztosít európai uniós forrásból a kormány.
Két és félszeresére gyorsult a kifizetés a kormányváltás óta az NFÜ-nél
70%-kal több szerződést köt hetente az NFÜ, mint a kormányváltás előtt és 150%-kal nőtt a kifizetések volumene is. A szervezet rövidebb határidőkkel dolgozik, mint amekkorát a vonatkozó szabályok lehetővé tesznek.
2050-ig fenntarthatóvá kellene válnia az európai gazdaságnak
Az erőforrások jobb kihasználásával enyhítene a környezeti terhelésen az az ütemterv, melyet kedden ismertetett az Európai Bizottság.
Szél- és napvonatokra áll át a német vasút
Teljes mértékben átáll 2050-re a szélből, vízből és napsugárzásból nyert megújuló energiákra a német államvasút, a Deutsche Bahn. Az intézkedés legfőbb oka: az utasok kérték. Ráadásul az északi-tengeri szélerőművek áramát is a vasút hálózatát felhasználva szállítanák Dél-Németországba.
EURIS EURIS - Nyílt innovációs projektek bemutatása
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 2011. szeptember 28-án regionális nyílt innovációs rendezvényt szervez az EURIS (Európai Együttműködési és Nyílt Regionális Innovációs Stratégiák) projekt keretében.
115 millióba került a berlini sofőr nélküli autó
Beszél, lát és vezet, mindezt pedig sofőr nélkül teszi a jövő autója, amelyet már tesztelnek Berlin utcáin. A VW Passat hetven méteres körzetben felismeri a többi autót, a járókelőket, a lámpákat.

Közösség