Hírek

Tudás-intenzív K+F vállalkozások alapításának, menedzselésének jó gyakorlatának megismerése, adaptálása (BAROSS_ND07-ND-INRG1-07-2008-0003)
A projekt célja volt, hogy a kanadai és ausztrál tudás alapú vállalkozás alapítás és menedzselés jó gyakorlatok megismerése, azok adaptálása. Ausztráliában 3 hetes, Kanadában 10 hetes tanulmányúton ismerkedtem a gyakorlatban az egyetemi és más spin-off és tudás alapú vállalkozások alapításának és mentorálásának gyakorlatával. Jelen ösztöndíj pályázat nem annyira tudományos eredmények elérésére, mint az egyetemi közegben elérhető tudás-hasznosítás módszertanának megismerésére irányult. Mindkét helyszínen – Ausztráliában és Kanadában legalább 20 éves tudáshasznosítási tapasztalatokat ismerhettem meg. A megszerzett tudást a hazai viszonyokra azóta is használom. Mivel a napi munkámhoz szükséges gyakorlati ismeretekre tettem szert, illetve Ausztráliában egy komplett workshop anyag átadására került sor, ezért a külföldön megszerzett gyakorlati ismeretek alkalmazását azonnal megkezdtem az UNI_SPIN és a SOP_MENT projektekben.
Először készült napelem és napkollektor egyben
Először készítettek olyan napcellát, amely egyesíti az áramot termelő napelem és a meleg vizet szolgáltató napkollektor előnyeit. A műanyagalapú berendezés 40 százalékkal is csökkentheti a lakóépületek fűtési költségeit, mert egyszerre hasznosítja az infravörös (azaz hő-) és a látható fény energiáját. Az egyelőre kísérleti szakaszban levő eszközből a megszokott tetőcserepekhez hasonló változatok is készíthetők.
Innovátorok seregszemléje
Harmincegy kutató és feltaláló fejlesztéseit láthatták a régiós szakkiállítás látogatói. A bemutatott innovációk közül több is a piaci siker küszöbén áll, vagyis: jól teszi, aki nem rest új dolgokon járatni az agyát.
Összecsukható robogó, napelemes faautó - 2. Innovációs és Találmányi Kiállítás a Széchenyi István Egyetemen
Második alkalommal rendezik meg a Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs és Találmányi Kiállítást a győri Széchenyi István Egyetemen. A győri rendezvényen forradalmi újításokat ismerhet meg a nagyközönség közvetlen közelről.
Magyarországon még nem működik jól a „bűvös kör”
Hátrányos az intézményrendszer folyamatos változtatása, a stabilitás mindennél fontosabb az innováció támogatása tekintetében – hangsúlyozták a téma szakértői az Innováció és együttműködés – A kapcsolathálózatok innovációra gyakorolt hatása című könyv budapesti bemutatóján. Cséfalvay Zoltán államtitkár arról beszélt, hogy nagyobb szerepet kívánnak adni a „gazelláknak” és a kockázati tőkének.
Nagy feladat vár a magyarokra
Nyilvános konzultációt kezdeményez az Európai Bizottság az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) eljövendő stratégiájáról, illetve a „stratégiai innovációs menetrendről” - ezt Androulla Vassiliou oktatásért felelős biztos jelentette be szerdán az EIT Budapesten megrendezett konferenciáján. Az unió innovációért felelős szervezete újabb három tudás- és innovációs közösség felállítását tervezi.
Innovációs Alap kifizetései
Az Innovációs Alap átadás-átvételekor 3612 támogatási szerződéssel rendelkező pályázatot és 2528 döntéssel nem rendelkező pályázatot vett át a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Universitas Spin-off Mentorpogram
A Nyugat-Magyarországi Egyetem kutatási eredményeinek, hallgatók és oktatók üzleti ötleteinek hasznosítása, a vállalkozások megalapításának és menedzselésnek támogatása a mentor program segítségével. Új vállalkozási ötletek felkutatása, segítség innovatív, új, kezdő cégek alapításában és menedzselésében belső és külső mentorok bevonásával. A cél az egyetemi közegben keletkező innovatív tudás hasznosítása, gyakorlati vállalkozói ismeretek alkalmazása az új cégek sikeressége érdekében.
Innováció és együttműködés konferencia
Az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Regionális Tudományos Bizottsága és az MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézete "Innováció és együttműködés - a kapcsolathálózatok innovációra gyakorolt hatása" címmel könyvbemutatóval egybekötött tudományos konferenciát szervez 2011. április 14-én, csütörtökön, 10:00 órai kezdettel, az MTA Székház, Kistermében, Budapesten. (1051 Budapest, Roosevelt tér 9.)
Magyar Innovációs Techschow: közel 90 új Neumann
A Mobilitás és Multimédia Klaszterhez a "Keressük magyarország új Neumannjait" című felhívásra alig egy hónap alatt 86 darab pályázat érkezett be határidőre. A pályázatok 1/3-a magánszemélyektől, azaz feltalálóktól, kutatóktól, lelkes innovátoroktól érkezett, a 2/3 pedig többségében kisvállalkozásoktól jött. A vidék a pályázatok ötödénél dominált, jellemzően Debrecenről, Pécsről, Miskolcról és Szegedről küldtek be anyagokat, azokról a helyekről, ahol van vmilyen ICT alapú felsőoktatási képzés és tudásközpont.
Szűkítené a tagállamok közötti innovációs szakadékot az EU
Nem szabad hagyni, hogy a tagállamok közötti kutatási és innovációs szakadék tovább mélyüljön – jelentett ki kedden Gödöllőn, a kutatásfejlesztésért és innovációért felelős miniszterek informális találkozóján Máire Geoghegan-Quinn uniós biztos. Cséfalvay Zoltán szerint meg kell találni azokat az eszközöket, melyekkel a kutatásra és innovációra fordítható források bővíthetők.
Nyílt innovációs jó gyakorlatok a Nyugat-Dunántúlon - EURIS projekt
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 2011. április 12-13-án interregionális szemináriumot szervez az EURIS (Európai Együttműködési és Nyílt Regionális Innovációs Stratégiák) projektje keretében. Mivel az EURIS egyik célja, hogy segítséget nyújtson az európai régióknak a nyílt innováció, mint elképzelés, és a témában fellelhető jó gyakorlatok adaptálásában, a rendezvény két napján különböző magyarországi nyílt innovációt szolgáló jó gyakorlatok kerülnek bemutatásra.
Magyar találmány: műtét közben beszélgethet a sebész és szikéje
Újabb világsikernek ígérkező magyar szabadalmat tesztelnek sebészorvosok Pesten és Debrecenben. Az intelligens onko-késnek nevezett eszközzel rákbetegek millióinak műtétje válhat sikeressé, s ezáltal szó szerint életmentővé.
Tudományos áttörés! Szubszonikus szélerőművet épített a magyar tudós
A japán atomerőmű katasztrófája következtében átértékelődhet a zöld erőművek szerepe a világban. Györgyi Viktor mérnök-fizikust is a környezetbarát energiatermelő szerkezet tette híressé országszerte: nemrég megépítette második különleges szélerőművét is.
A kormány még az idén felülvizsgálja a k+f finanszírozást
A kormány még az idén felülvizsgálja a kutatás-fejlesztés (k+f) finanszírozását, a rendszert azért kell hatékonyabbá tenni, hogy 2020-ra GDP-arányosan a jelenlegi 1,15 százalékról 1,8 százalékra nőhessenek a k+f ráfordítások Magyarországon - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára kedden.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Magyar Formatervezési Díj elnyerésére
A nyilvános pályázatot a NEMZETGAZDASÁGI MINISZTER a MAGYAR FORMATERVEZÉSI TANÁCS közreműködésével hirdeti meg. A pályázat célja a kiemelkedő színvonalú formatervezői teljesítmény elismerése. A pályázat beadási határideje: 2011. május 3.
Az innováció ünnepe a győri egyetemen
Második alkalommal rendezik meg a Széchenyi István Egyetemen (SZE-Győr) a Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs és Találmányi Kiállítást. A 2011. április 15-én, pénteken 8-15 óra között látogatható rendezvény helyszíne immár hagyományosan a laborépület folyosója lesz, amelyhez a E teremben tartandó szakmai programok kapcsolódnak.
Innovációs Csekk - pályázati felhívás - Meghosszabbított beadási határidő: 2011. április 29.
A centrope_tt nemzetközi partnerség a Pannon Gazdasági Hálózat Egyesület (PBN) vezetésével innovációs csekkrendszert dolgozott ki kezdeti kisléptékű, nemzetközi K+F együttműködések segítésére. Programjuk 5 000 euró értékű pénzügyi támogatást nyújt 50 üzleti alapú, határon átnyúló szolgáltatást megvalósító projekt sikeres teljesítéséhez a CENTROPE térség által lefedett szomszédos osztrák, cseh, szlovák és magyar régiókban.
Bőrönd méretűvé összehajtogatható magyar fejlesztésű robogó
Szénszálas önhordó héjszerkezettel és összkerékhajtással büszkélkedhet a bőrönd méretűvé összehajtogatható magyar fejlesztésű robogó, melynek sorozatgyártásához mintegy másfél milliárd forintra lenne szükség.
2011. évi PANNON NOVUM INNOVÁCIÓS DÍJ - FELHÍVÁS Innovatív cégeknek, kutatóknak, fejlesztőknek és diákoknak
A Nyugat-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség és a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pénzügyi támogatásával pályázatot hirdet, a 2011. évi Nyugat-Dunántúli Pannon Novum Regionális Innovációs Díj elnyerésére.

Közösség