Hírek
A szellemi tulajdon védelme az internetre hangolva
Az uniós gazdaság számára alapvető fontosságú, hogy a szellemi tulajdonjogok megfelelő védelemben részesüljenek. A Bizottság szerint ez az egyik oka annak, hogy most úgy döntött, korszerűsíti és az elmúlt évek – elsősorban internetes – változásaihoz igazítja az erre vonatkozó szabályozást.
A RECOM HU-AT PROJEKT A GAZDASÁG ÉS INNOVÁCIÓ SZOLGÁLATÁBAN
A kapcsolati tőke, a hálózatépítés és az információ társadalmunk alapvető tényezői, a RECOM HU-AT egyik fő szerepvállalása ez a hálózatszervező szolgáltatás. A hálózatokon keresztül új ismeretségek, új projektötletek, és új projektek is születnek, a RECOM HU-AT ezáltal jelentős részt vállal a kapacitásépítésben, illetve új szereplők integrálásában.
Szereplés külföldi kiállításokon, egyéb rendezvényeinken 2011-ben
A találmányok hasznosításának első és legfontosabb lépése az alkotás bemutatása. Erre szolgálnak a nemzetközi találmányi kiállítások, ahol erkölcsi elismerést és értékes üzleti kapcsolatokat lehet szerezni. A feltalálók világszervezete (IFIA) támogatásával az alábbi kiállításokon fog rendezni a MAFE magyar kollektív találmányi bemutatókat egyenként 10-20 alkotás részvételével...
Mi (és kitől) kell a sikeres startuphoz?
Magyarországon 100 startup ötletből alig 2-3 képes kilépni a nemzetközi szintérre és jelentős piaci eredményeket elérni. A fennmaradó esetek legtöbbjében sem az ötlet minőségével van a probléma. De akkor mi hiányzik, és hogyan tudnánk pótolni a hiányt? A Mobilitás és Multimédia Klaszter igazgatójának véleménye a Computerworld hetilapban is megjelenik.
Egy liter benzinnel 4896 kilométer
Öt magyar csapat is versenybe száll Európa legkisebb fogyasztású járműveinek összecsapásán Németországban. A csütörtökön kezdődő Shell Eco-marathonon csúcstechnikájú, 20-25 kilogrammos szuperautókkal és női pilótákkal immár nem csak hazai főiskolások indulnak, hanem egy középiskolás csapat is. Régiónkat a Széchenyi István Egyetem csapata képviseli.
EU-elnökség - Antonio Tajani: a versenyképességben a minőségre, az innováció kell a hangsúlyt helyezni
Az európai versenyképesség növelésében a minőségre kell helyezni a hangsúlyt és az innováció felé kell elmozdulni - nyilatkozta Antonio Tajani, az Európai Bizottság iparért és vállalkozáspolitikáért felelős biztosa az MTI-nek az Európai Vállalkozói Díj átadási ünnepségének szünetében.
Központosítást ajánlanak, de nem biztos, hogy ez célhoz vezet
Világszínvonalú kutatások nélkül nincsen innováció, valamint ha nem jön létre a kutatók és a vállalkozók között világos partnerség, akkor nem lehet jelentős eredményeket elérni – mondta el Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Heti Válasz által szervezett Kinőni Magyarországot című csütörtöki budapesti konferencián.
Követek segítik a kkv-kat Európában
A kis- és közepes vállalkozások érdekeit mostantól minden tagállamban egy úgynevezett kkv-követ fogja képviselni. A kinevezettek névsorát nyilvánosságra hozták. Magyarországon ezt a feladatot Szöllősi László, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkár-helyettese látja el.
"Innováció: kitörési pont a magyar vállalkozások számára"
2011. május 26-án, a Magyar Innovációs Szövetség szakmai támogatásával és tagszervezete, a 25 éves 77 Elektronika Kft. főtámogatásával, a Magyar Tudományos Akadémia Nagytermében, a Heti Válasz negyedik alkalommal foglalkozik az innováció témakörével, "Innováció: kitörési pont a magyar vállalkozások számára" címmel.
Az Új Széchenyi Terv kiemelt kitörési pontként kezeli az egészségipart, a műszeripart és ezen belül az egyik leginnovatívabb területet, az orvosi műszergyártást. Az egészségipar, az orvos-diagnosztikai műszerek előállítása kiemelkedik a foglalkoztatás, a nemzetközi piaci részesedés növelése szempontjából is, ezért idén a tanácskozás fókuszába ezt a témakört állították.
Európa feltalálóit díjazták Budapesten
Modern implantátumtechnológia, nagy stabilitású beton, ultraibolya sugárzással történő víztisztítás – csak néhány azon találmányok közül, melyek alkotóit Európai Feltalálói Díjjal jutalmazta az Európai Szabadalmi Hivatal. Az elismeréséket csütörtökön Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián adták át.
Megjelent a mikrovállalkozások támogatásáról szóló új rendelet
Június 15-től lehet legfeljebb 35 millió forintra pályázni mikrovállalkozások létrehozásához, fejlesztéséhez. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) 2013-ig összesen 7 milliárd forint áll rendelkezésre a legkisebb cégek támogatására.
Átalakítják a K+F területén igénybe vehető adókedvezményeket
A kutatás-fejlesztésre és innovációra igénybe vehető adókedvezmények radikális átalakítására készül a kormány; a nyár végére várható a döntés, de a lehetséges módosításokról már megkezdődött a konzultáció - nyilatkozta a Világgazdaság csütörtöki számában a kormányszóvivő.
Pannon Innovációs és Kreatívipari Klaszter (PIKK) alakult
A kreatív iparágak Európa és a világ legdinamikusabban növekvő ágazatai közé tartoznak: 2,6%-al járulnak hozzá az EU GDP-jéhez, növekedési potenciáljuk magasabb, mint általában a gazdaságé, az EU-ban 5 millió embernek adnak munkát. Tapasztaljuk, hogy a magyar szürkeállomány még mindig világszínvonalú és hisszük, hogy a kreatív ipar kitörési terület lehet hazánkban. Ezért készítettük elő a Pannon Innovációs és Kreatívipari Klaszter (PIKK) megalapítását.
Konferencia az internet jövőjéről
"Future Internet Week" címmel a magyar EU-elnökség kutatás-fejlesztés programja keretében rendeznek konferenciát május 16-19. között a magyar fővárosban, a rendezvény célja a kommunikációs-információs technológia uniós projektjeinek és pályázatainak a bemutatása, de szó esik majd a finanszírozásról is.