Hírek
MESTERSÉGES INTELLIGENCIA EGÉSZÍTETTE KI REMBRANDT LEGHÍRESEBB FESTMÉNYÉT
Az Éjjeli őrjárat című festmény Rembrandt leghíresebb műve, amelyhez a művészettörténet egyik legnagyobb barbársága is fűződik. Az 1642-ben elkészült óriási, 3,6 x 4,4 méteres darab eredetileg a megrendelők központjában, az amszterdami polgárőrök házában kapott helyet, de amikor 1715-ben az épületet bontásra ítélték, átszállították a városházára.
Kivételes szerepbe kerülhet az ország a digitális innovációk terén
Megalakult az Interdiszciplináris Technológiai Alkalmazások Bizottság (ITAB), amelynek fő célja, hogy javaslatot tegyen az információtechnológia területén megjelenő releváns innovációk hasznosítására, és biztosítsa a nyitott egyeztetések lehetőségét a szakágazatok és az államigazgatás képviselői között. A Bizottság a Digitális Jólét Program (DJP) kezdeményezésére jött létre, elnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Amikor a csillagok együttállnak, megszülethet a kirobbanó fejlődés
Honnan lehet tudni, hogy egy új ötlet, trend, innováció a jövő kulcsa, vagy csak egy múló hóbort lesz? Emlékszünk még az okos szemüveg őrületre, a világot megváltó okos órákról szóló előadásokra? Miért nem szóltak nagyot? Az önvezető autókban, a reklám automatizációban, az online egyetemekben, a mindent legyőző távmunkában kell hinnünk, vagy valami másban? A válaszokat Pogátsa Zoltán közgazdász adta meg az idei Media-Digital Hungary Cabrio konferencián.
Bejelentették az "Év Digitális Faluja" díj pályázatát
Az "Év Digitális Faluja" díj megalapítását a "Civitas Sapiens - Okos Város" program harmadik évfordulója alkalmából tartott ünnepi konferencián Balla Attila, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. technológiai és vállalkozásfejlesztési ügyvezető-helyettese jelentette be. Az elismerés a magyar digitális település- és térségfejlesztés egyik legrangosabb kitüntetése lesz.
Magyarország lemaradt az európai innovációs rangsorban
Az Európai Bizottság ma közzétette a 2021. évi európai innovációs eredménytáblát, amely azt mutatja, hogy Európa innovációs teljesítménye EU-szerte tovább javul. Magyarország ugyanakkor a lemaradók között van - derül ki az Európai Bizottság közleményéből.
11 új partnerség, 22 milliárd eurónyi beruházás
Az Európai Bizottság 11 új európai partnerséget hozott létre az érintett iparágakkal közösen azzal a céllal, hogy lendületet adjon a kutatással és az innovációval kapcsolatos beruházásoknak, valamint hogy elősegítse a legjelentősebb éghajlati és fenntarthatósági kihívások leküzdését, Európa klímasemleges gazdasággá való átalakítását és az európai zöld megállapodás megvalósítását.
Társadalmi célokat is szolgál az innováció
A Microsoft Magyarország „Társadalmi hasznosság startupként? Lehetséges!” címmel rendezett online beszélgetést, ahova a hazai startup közösség sikeres jövő előtt álló, de már bizonyított vállalkozásainak ügyvezetőit hívták el – olyan cégek képviselőit, amelyeket a felhőtechnológia és annak a közösség érdekében való hatékony felhasználása köt össze. A roboGaze, a MedInnoScan, és a Munch.hu nemzetközileg is példamutató megoldásokat kínálnak fontos társadalmi és környezeti problémákra.
Az EU 14,7 milliárd eurót fektet be a Horizont Európa program forrásaiból a zöld és digitális átmenetbe
Az Európai Bizottság kedden elfogadta a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramjának 2021-2022-re szóló munkatervét, amelyben 14,7 milliárd euróval támogat olyan területeket, amelyek elősegítik a kettős – zöld és digitális – átmenetet az Európai Unióban.
A digitalizáció olyan, mint az úthenger – De mit kell tenni, hogy felülhessünk rá és vezethessük?
A termeléshatékonyság növelésének egyik legfőbb módja az ipari digitalizációs technológiák bevezetése. Mire kell figyelni egy-egy fejlesztési projekt tervezésénél a gyártástechnológiai innovációk, az energia- és egyéb termeléshatékonysági megoldások, fenntarthatóság vonatkozásában? Vállalatok osztották meg tapasztalataikat a Járműipar 2021 konferencián: Virág Aladár, a 4iG ipar 4.0 szaktanácsadója a digitalizációs megoldásokról, Godány Tamás, a Carl Zeiss magyarországi leányvállalatának vezetője a méréstechnikáról, Balán Péter, a Mitsubishi Electric magyarországi brand managere pedig az okos gyárakról beszélt.
Június 8-a a magyar túlfogyasztás napja- mobilalkalmazással figyelhetjük fogyasztási szokásainkat
A magyar túlfogyasztás napja alkalmából a WWF Magyarország a Global Footprint Network hazai adataira épülő mobilalkalmazással jelentkezett, a neve WWF Léptem. Az applikáció beárazza a felhasználó jelenlegi életmódját abból a szempontból, hogy milyen mértékben terheli a Föld erőforrásait, utána pedig konkrét tippekkel, kihívásokkal és push üzenetekkel vezeti őt a fenntarthatóság útján.
Papírhamuból épül egy spanyolországi sztráda
Mindannyian tudjuk, hogy a világnak sokkal jobban kell teljesítenie újrafelhasználás terén, ha fenntartható jövőt szeretnénk. A Business Planet ezúttal azt vizsgálta, hogy mihez lehet még kezdeni a szeméttel. Spanyolországban egy úttörő projektben a papírgyártási hulladékot egy autópálya építéséhez használják fel.
Kihirdették az összes nyertest: félezer cég kapott kedvet az innovációhoz a 8 milliárdos kkv-pályázatnál
A KKV START INNOVÁCIÓ pályázat harmadik, utolsó szakaszában közel 3 milliárd forintnyi támogatást ítéltek oda mintegy 170 projekt számára – jelentette be szerdán Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette: a kiírás célja az volt, hogy a hazai kisvállalkozások közül új szereplőket ösztönözzön az innovációs tevékenység megkezdésére. E vállalás látványos sikerrel teljesült, hiszen összesen 470 projekt kapott támogatást több mint 8 milliárd forint összértékben.
Területi innovációs platform alakult a Soproni Egyetemen
A Soproni Egyetem is csatlakozott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által 2019-ben létrehozott és az Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott területi innovációs platform elnevezésű szakmai kezdeményezéshez. Az alapító okiratot szerdán írták alá Sopronban.
Technológiai és innovációs felkészültség: az UNCTAD friss tanulmánya
Az UNCTAD – az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája – rendszeresen elemzi a világ országainak fejlődését és innovációs eredményeit, különös tekintettel a kevéssé fejlett országok helyzetének alakulására. Friss elemzésük, amely Technológiai és innovációs tanulmány 2021 (Technology and Innovation Report 2021) címmel jelent meg, azt vizsgálja, hogy az egyes országok mennyire vannak felkészülve arra, hogy a folyamatban lévő gyors technológiai változásokba sikeresen tudjanak bekapcsolódni. A bekapcsolódás azért fontos, mivel az UNCTAD szerint