Hírek
A jó vezető megtanul a terroristák fejével gondolkodni
Ahhoz, hogy megfelelő döntést hozzon krízishelyzetekben és beosztottjai is kitalálják a gondolatát, egy vezetőnek érdemes tanulmányoznia a profi katonák kiképzését, speciális képességeit és a katonai vezetői módszereket, állítja Porkoláb Imre, a Pentagonban szolgáló NATO-főtiszt. A legmagasabban jegyzett magyar katona civileknek is átadja tudását.
Mindent megváltoztathat a közösségi gazdaság? Airbnb, Uber és társaik
Az együttműködésen alapuló gazdaság (népszerű elnevezéssel a közösségi gazdaság) lehetővé teszi, hogy társadalmunk alapjaiban kezdjen másként gondolkodni mindenről. A kései kapitalizmus korában újradefiniálja a fogyasztás, a termelés, a finanszírozás és a tanulás eddig ismert fogalmait. Mindezt pedig azzal éri el, hogy az emberi tevékenységek fókuszát a tulajdonról a hozzáférésre helyezi át.
Karok és lábak nélküli robotok lesznek az okostelefonok
A Huawei néhány éven belül piacvezető lenne az okostelefonok területén. A társaság jelenleg - a Samsung és az Apple mögött - a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártójának számít, 150 000 embert foglalkoztat, akik közül 70 000 a kutatás és a fejlesztés területén dolgozik. A Richard Yu által vezetett üzletághoz tartoznak az okostelefonok és az okosórák.
Az ön állásával mi a helyzet? 7 millió munkahely szűnhet meg 2020-ig, és ez egy nagyon jó hír
A szakemberek szerint nem kérdés, hogy rengeteg emberi munkavégzés válik feleslegessé, már öt éven belül. De nem az aggódás és a félelem a helyes út: az nyerhet, aki alkalmazkodik a megváltozó munkaerőpiachoz.
Kísérletbazár – TechTogether Junior 2016.
A Kísérletbazár a régió legnagyobb tudománynépszerűsítő közönségrendezvénye, amelyet a Mobilis – együttműködve az Autopro.hu autóipari üzleti szakportállal – az idei évben a TechTogether Junior Győr c. regionális pályaorientációs versennyel egy időben és azonos helyszínen rendezi meg, ezzel egy pályaorientációs csúcsrendezvény jön létre.
500 millió forint támogatás a kezdéshez
Zalaegerszeg elsők között indíthatja el a Modern városok program keretében meghatározott fejlesztési projektjeinek megvalósítását a tavaly év végén megítélt 500 millió forintos kormányzati támogatásnak köszönhetően. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették a városházán.
Az ezermilliárd forintot is meghaladja a GINOP 2016-os keretösszege
Elfogadta a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 2016-os éves fejlesztési keretét (ÉFK). A döntéssel a 2014-2020 közötti programozási időszakban rendelkezésre álló uniós forrásokból idén több mint 50 pályázati felhívás megjelenése várható. Összességében több mint 1000 milliárd forintnyi újabb forrás nyílik meg a gazdaságfejlesztési, illetve innovációs és kutatás-fejlesztési támogatásokra 2016-ban - jelentette be Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.

