Hírek

Gyűjtőoldal segít megtalálni a digitális készségeket fejlesztő hazai kurzusokat
Gyűjtőoldal segít megtalálni a digitális készségeket fejlesztő hazai kurzusokat
Az uniós Digital Decade kutatás eredményei alapján Magyarországon a felnőtt lakosság mindössze fele rendelkezik alapszintű digitális készségekkel. Annak érdekében, hogy ez az arány javuljon, az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége közreműködésével létrejött a digitaliskeszsegek.hu oldal, ahol a karrierváltók, illetve a digitális készségeiket bővíteni vágyó szakemberek is találhatnak maguknak releváns hazai vagy nemzetközi, akár térítésmentesen is elvégezhető kurzusokat.
Elrajtoltak a képzések
Elrajtoltak a képzések
A mentorok képzése után február elején elrajtolhattak a nyugat-dunántúli régióban azok a képzések, amelyek fiatalokat segítenek majd társadalmi vállalkozói ötleteik megvalósításában.
Nyitókonferencia a Back on Track projektben
Nyitókonferencia a Back on Track projektben
2024. február 12-én, Bécsben kerül megrendezésre az Interreg Duna Transznacionális Program keretében megvalósuló Back on Track projekt nyitókonferenciája. A projekt fókuszában olyan munkanélküli fiatalok állnak, akik nem részesülnek oktatásban vagy képzésben.
A jövő szakmáinak 85%-át még fel sem találták
A jövő szakmáinak 85%-át még fel sem találták
A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az emberi agy működését utánzó számítástechnika az előrejelzések szerint az elkövetkező évtizedekben átalakítják majd az életünket és a munkánkat. Az Institute for the Future legutóbbi jelentése pedig még erőteljesebben fogalmaz, szerintük a „2030-ban létező állások 85 százalékát még fel sem találták, így az új tudás megszerzésének a képessége értékesebbé válik, mint a tudás maga”. Ezért is egyre fontosabb kérdés a felsőfokú tanulmányaikat megkezdő hallgatók számára, hogy valóban jövőbiztos tudást adó szakot válasszanak.
Digitális átállás: néha nem árt egyet hátra lépni
Digitális átállás: néha nem árt egyet hátra lépni
Szinte mindenki digitalizáción gondolkodik jelenleg, azonban nem biztos, hogy érdemes rögtön a legnagyobb ugrásra várni. Sokszor inkább a korábbi lemaradásokat kell behozni elsőként, aztán lehet sikeres digitális transzformációt végrehajtani – vélik a Deloitte szakértői.
A külföldiek idén sem veszik el a magyarok munkáját
A külföldiek idén sem veszik el a magyarok munkáját
A magyar munkaerőpiac továbbra is nehéz helyzetben van, a szakképzettséget nem igénylő munkakörökben öt és félszeresére nőtt a munkaerőhiány az elmúlt tíz évben. Ahhoz, hogy a gazdaság működjön és a beruházások ne maradjanak el, a hiányt pótolni kell, amiben kiemelt szerep jut 2024-ben a munkaerő-kölcsönző cégeknek. „Az idei év egyik kulcs feladata országos szinten integrálni a munkaerőpiacra azt a mintegy 240 ezer munkavállalót, akik jelenleg az ország munkaerő-tartalékát jelentik. A kölcsönző cégek 2024-ben egyértelműen a belföldi munkaerő toborzására fókuszálnak, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem érkeznek külföldi munkavállalók majd Magyarországra” – tájékoztat Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője.
Mesterséges intelligencia tökéletes magyarsággal?
Mesterséges intelligencia tökéletes magyarsággal?
Az elmúlt évek a mesterséges intelligencia térhódításáról szóltak, hazánkban is mind a vállalatok, mind a lakosság egyre szélesebb körben használja az MI-t. Jelenleg azonban az alkalmazások többsége nem képes magyar nyelvű utasításokat megérteni vagy információkat elemezni, és amelyik igen, ott sok a pontatlanság.
ISMERJE MEG A DIGITÁLIS PEDAGÓGUS DÍJAT NYERT MÓDSZERTANI ÖTLETEKET!
ISMERJE MEG A DIGITÁLIS PEDAGÓGUS DÍJAT NYERT MÓDSZERTANI ÖTLETEKET!
A Digitális Módszertár az egyik legnagyobb hazai pedagógiai módszertani gyűjtemény, amely az IKT eszközök kreatív használatát segítő, a pedagógiai tervezés és tanulásszervezés tárgykörébe tartozó ötletek és dokumentumok tára. Sajátossága, hogy tartalmi elemei valós pedagógiai gyakorlaton alapulnak, azaz a köznevelésben dolgozó pedagógusok által feltöltött, gyakorlatban kipróbált elemek. A Digitális Módszertár tartalmait regisztrációt követően bárki, ingyenesen elérheti.
Élelmiszer-termelők / feldolgozók jelentkezését várjuk!
Élelmiszer-termelők / feldolgozók jelentkezését várjuk!
Az Interreg VI-A Szlovénia Magyarország Program támogatásával, a Vas Vármegyei Önkormányzati Hivatallal partnerségben valósítjuk meg az In2Local projektet, melynek keretében olyan helyi élelmiszer termelők/feldolgozók jelentkezését várjuk, akik már alkalmazzák folyamataikban a körforgásos gazdálkodás alapjait és szívesen bemutatnák azt.
5,7 milliárd forint állami támogatást kapnak a startupokat segítő inkubátorok
5,7 milliárd forint állami támogatást kapnak a startupokat segítő inkubátorok
Döntés született a technológiai startup cégek fejlesztését, inkubációját támogató, októberben meghirdetett Startup Factory pályázati programban: országszerte 12 technológiai inkubátor kapta meg a lehetőséget arra, hogy saját tőkéjét állami forrással kiegészítve fektethessen be általa kiválasztott ígéretes startupokba és azokat a tőkejuttatás mellett üzleti tudással is támogatva segítse a piaci sikerek elérésében.
Digitalizációs kurzusok a ZMVA-nál
Digitalizációs kurzusok a ZMVA-nál
A KKV szektor és a közszféra intézményeinek szóló, a de minimis keret terhére igénybe vehető ingyenes, akkreditált képzések! Üzletfejlesztés, marketing, mentor tréning, termék- és szolgáltatásfejlesztés, ESG!
A robotok ügyesek, pontosak, okosak
A robotok ügyesek, pontosak, okosak
A nyolcvanas évek felkapott filmtémája volt a robotika, különösen a humanoid robottechnológia. Fél évszázad sem kellett hozzá, hogy a fikció valósággá váljon. De vajon kell-e félnünk tőlük, érdemes-e Magyarországon robotot gyártani, és milyen előnyöket hordoznak a cégvezetők számára?
Nyújtható telefon, szemüveg nélküli 3D, felcsavarható monitor. Megnéztük, ilyen lesz a jövő a világ egyik legnagyobb tech cége szerint
Nyújtható telefon, szemüveg nélküli 3D, felcsavarható monitor. Megnéztük, ilyen lesz a jövő a világ egyik legnagyobb tech cége szerint
Futurisztikus, olykor hihetetlen, de működőképes, kidolgozott, valamint üzletileg megalapozott eszközöket és technológiákat mutatott be a Samsung exkluzív rendezvényein, ahova csak kevesek juthattak el. A magyar Forbes is köztük volt.
Fenntarthatóságra nevel kicsiket és nagyokat a LEGO élmenypedagógia
Fenntarthatóságra nevel kicsiket és nagyokat a LEGO élmenypedagógia
A Széchenyi István Egyetem, a Büchl Hungaria Kft. és az Enviro Partner Kft. együttműködésében két éve létrejött RESZETT program célja, hogy a körforgásos gazdálkodás és a robotika segítségével játékosan fenntarthatóságra nevelje a következő generációt. A partnerek nemrégiben rendezvényen számoltak be a második fejlesztési év eredményeiről.
Erasmus projektünkben zajlik a mentorok képzése
Erasmus projektünkben zajlik a mentorok képzése
Az Erasmus program keretében zajló ActSEnt projektünkben 2023.deceberében indult el a mentorok képzése.
A CES 2024 kiállításon mutatta be a Samsung az „MI mindenkinek” jövőképét
A CES 2024 kiállításon mutatta be a Samsung az „MI mindenkinek” jövőképét
A Samsung a CES 2024 kiállításon mutatta be mesterséges intelligenciára irányuló jövőképét, amelyben felvázolja, hogy a technológia miként teszi lehetővé, hogy a felhasználók az eszközeiket intuitívabb módon és kényelmesebben használhassák. A vállalat legfontosabb partnereivel együtt ismertette elképzeléseit a sajtókonferenciáján, hogy részletesen bemutassa a jövőkép hátterében álló technológiákat, valamint, hogy az új eszközök és szolgáltatások hogyan aknázzák ki a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket, és könnyítik meg a mindennapi életet.
Több mint 4200 hallgatóval ismét sikeres félévet zárt a HSUP
Több mint 4200 hallgatóval ismét sikeres félévet zárt a HSUP
Már 33 intézmény vesz részt a Nemzeti Innovációs Ügynökség egyetemi startup-programjában, amihez az őszi szemeszterek során közel 14500 hallgató csatlakozott az elmúlt években.
Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet kíván a Pannon Novum Nonprofit Kft.
Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet kíván a Pannon Novum Nonprofit Kft.
Ezért nem mennek a lányok mérnöknek
Ezért nem mennek a lányok mérnöknek
A 11. osztályos lányok jobb matematikai érdemjegyeket szereznek, mint a fiúk, ennek ellenére kevésbé vonzóak számukra a STEM pályák. Ha mégis ezeken a területen képzelik el a jövőjüket, akkor jobban érdeklik őket az olyan szakmák, ahol az emberi kapcsolatokon van hangsúly, így többek között az egészségügyi hivatásokat választják – derül ki az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetségével együttműködésben megszületett friss 1392 fős, országos, reprezentatív, a 11. osztályosok továbbtanulási terveit felmérő kutatásból, amelyet Becsei Lilla, a SOTE PhD hallgatója készített.
A 10 éves Logiscool integrálja az oktatásába a MI-t, már az általános iskolásoknak is
A 10 éves Logiscool integrálja az oktatásába a MI-t, már az általános iskolásoknak is
A magyar alapítású Logiscool hálózat, a gyermekek digitális írástudás és programozás oktatásának nemzetközi szakértője, elindulásának 10. évfordulójához közeledik. A jubileum alkalmából a cég örömmel jelenti be tananyagának jelentős bővítését: a mesterséges intelligencia (AI) oktatásának még szélesebb körű integrálását, építve már 2021 óta sikeresen működő programozás és AI oktatásban szerzett tapasztalatokra.
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240 >>>

Közösség