Hírek
Ötletből üzlet – ötmilliárd forintos támogatási program indul startupoknak
Mától újraindul a Startup Factory program. A kormány mintegy ötmilliárd forintos keretösszeggel nyújt támogatást olyan inkubátoroknak, akik mentorálassal és tőkebefektetéssel is segítik az induló magyar startupokat. A kormány célja, hogy teret és támogatást adjon a magyar kreativitásnak, innovációnak, ezzel is elősegítve a magyar gazdaság növekedését.
Digitális tananyag a tudatos tartalomfogyasztásról és a videójátékok okos használatáról
Október 7-én startolt Európa-szerte a Code Week elnevezésű programozási témahét, amelyet Magyarországon már második alkalommal tanári konferenciával nyitottak meg a szervezők. A plenáris ülésen Váczi Dorka, a Vodafone Magyarország Alapítvány digitális pedagógiai szakértője Molnár Janka Sára elméleti fizikussal, az HBO Max: A híd c. sorozat szereplőjével közösen mutatta be az alapítvány új, gyermekeknek szánt MédiaGuru néven indított oktatási modulját.
Az infláció megfogta a hazai webáruházak forgalmát, de így is több csomagot küldünk, mint korábban
Az idén az online kiskereskedők is megérezték a lakossági reálbércsökkenést, ám a csomagvolumen így is növekedett – derül ki a Packeta logisztikai szolgáltató és a GKID digitális gazdaságkutató szakembereinek e-kereskedelmi helyzetjelentéséből. Mindez annak is köszönhető, hogy egyre többen csomagautomatába rendelnek. A hazai piacon hasítanak a külföldi webáruházak, magyar versenytársaik viszont még mindig nem használják ki az exportlehetőségeket, pedig a nemzetközi csomagszállító partnerek ebben tudnának segíteni. A Black Friday idén visszaerősödhet, és erre a Packeta különleges újítással is készül.
Havi 200 ezer forint támogatásban is részesülhet kétezer fiatal kutató
Minden eddiginél több, összesen 2249 egyetemista és fiatal oktató nyert támogatást a 2023/2024-es tanévre az Új Nemzeti Kiválóság Programból. A program 3,5 milliárd forintos keretösszegére országszerte 25 résztvevő egyetemen lehetett pályázni
Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat
Újjáéledt az egyik legritkább és legkultikusabb magyar otthoni számítógép, az Aircomp-16, sorban fejlesztik rá az új játékprogramokat. Október 15-ig egy teljesen nyílt játékpályázat keretében bárki beküldheti új játékprogramjait a muzeális típusra, ezzel gaming platformmá avatva a magyar informatikatörténet egyik legkülönlegesebb számítógépét.
Ilyen elektromos gépek lephetik el a közterületeket
Látványos fejlődésen ment keresztül az utóbbi években az elektromos kommunális és ipari járműtechnológia, az innovációban rejlő potenciált pedig egyre szélesebb körben ismerik fel önkormányzatok és városüzemeltetési valamint ipari vállalatok országszerte. Az egyik nagy újdonság a piacon az úgynevezett ráülős, nagy teljesítményű elektromos fűnyírók, melyekkel már egy teljes 8 órás műszakot is le lehet dolgozni.
Sikerrel megvalósult a gyöngyösszőlősi klubház fejlesztése
Projekt azonosító: TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2020-00781
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 20 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült Szombathely Gyöngyösszőlős városrészen található kultúrház felújítására és akadálymentesítésére, melyet sikerrel megvalósított
Bolti eladói állástól az önálló vállalkozásig – Márk néhány hónap alatt sikerre vitte elhatározását
Márk az Andrássy úton dolgozott nap mint nap eladóként, de ennél többet szeretett volna elérni. Úgy döntött, nekivág egy teljesen új terület, az e-kereskedelem világának felfedezésébe. Tanfolyam és mentorálás segítségével, munka mellett, éjszakákba nyúlóan kezdte kiépíteni új karrierjét és így vált napjainkra alkalmazottból a saját főnökévé.
Így segít jobb döntéseket hozni a sakk az üzletben, a karrierben és a mindennapokban
Ahogy egy sakkjátszma, úgy az élet is döntések sorozata – az üzlet világában pedig gyakran még nagyobb tétje van egy-egy döntésnek, mint a táblánál. A sakk sok más készség fejlesztése mellett azért is hasznos, mert jobb döntéseket hozhatunk általa akár időkényszerben, bizonytalan, nehéz helyzetekben is – véli Fogarasi Norbert, a Polgár Judit Világsakkfesztivált ötödik éve támogató Morgan Stanley budapesti központjának vezetője, versenysakkozó.
Kivérezhetnek a hazai kereskedő vállalatok, ha nem váltanak digitális stratégiára
Az elmúlt években világszerte számtalan új értékesítési csatorna jött létre, amelyek meghatározó része ma már digitális. Az e-kereskedelem robbanásszerű fejlődésének köszönhetően a piaci verseny globálissá vált, melyben a hazai kereskedők nagy részének - pár üdítő kivételtől eltekintve - sajnos óriási hátránnyal kell megküzdenie. Radó Mátyás, az augusztusban megjelent „Egységesített Kereskedelem” című üzleti szakkönyv társszerzője szerint a legtöbb hazai tulajdonú kereskedelmi vállalat még a webáruháza felépítésével birkózik, miközben már rég az üzleti evolúció egy következő szintjével, az omnichannel szemléletű értékesítés kiépítésével kellene foglalkoznia. Ez a lemaradás azt eredményezi, hogy a hazai kiskereskedelem fájdalmasan ki van szolgáltatva a környező országokból a magyar piacra belépő, erősebb versenyzőknek. Ahhoz, hogy a hazai kereskedelem helyzete pozitív fordulatot vegyen, paradigmaváltásra lesz szükség, melynek során a hazai üzletek sem kerülhetik el, hogy bizonyos értelemben technológiai vállalatokká alakuljanak át.
Még október 2-ig elérhetőek a Városi Civil Alap keretében megjelent felhívások
A Városi Civil Alap célja, hogy az 5000 fő feletti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek részére is elérhetővé tegye azon célok támogatását, amelyek a Falusi Civil Alap terhére támogatásban részesülhetnek.
Európai Uniós kutatás-fejlesztési és innovációs programok – aktuális kiemelt szakmai rendezvények
A különböző európai uniós kutatás-fejlesztési és innovációs pályázati programokhoz (köztük a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram programterületeihez) kapcsolódó alábbi kiemelt szakmai rendezvényeket ajánljuk figyelmükbe. Ezek a szakmai rendezvények kiváló lehetőséget biztosítanak a kapcsolatépítésre, a jövőbeli együttműködési lehetőségek feltérképezésére, konzorciumok létrehozására és a legújabb ágazati és szakpolitikai trendek megismerésére.
Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról
Nagyon jó eredményeket értek el a magyar diákok az idén augusztus 28. és szeptember 4. között Szegeden megrendezett Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI). Rendező országként hazánk két csapatot indíthatott, a nyolc diákolimpikon egy ezüst- és öt bronzérmet szerzett, de a maradék két csapattag is dicsérettel tért haza a világ legrangosabb informatikai versenyéről, amelyre a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében készültek fel a versenyzők.
A jövő szuperkondenzátorai újrahasznosított palackokból készülhetnek
Több hatalmas szemétsziget úszkál a Föld óceánjaiban és a szárazföldeket is belepi a műanyag hulladék, mégis egyre több PET-palackot és csomagolóanyagot gyárt és dob el az emberiség. Az újrahasznosítási kísérletek csak részben bizonyulnak sikeresnek és a műanyagevő baktériumok sem jelentenek egyelőre univerzális megoldást, viszont egy új eljárással a Louisiana Tech University kutatói szuperkondenzátorokká alakítanák az elhasznál PET-palackokat.
Sikerrel megvalósult a belvárosi közösségi tér energetikai megújítása és akadálymentesítése Szombathelyen
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata több, mint 136 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült a Vállalkozói Központ (Petőfi Sándor utca 1/D. alatti épület) energetikai megújítására és akadálymentesítésére, melyet sikerrel megvalósított.
Egyre égetőbbé válik az adatközpontok energiafogyasztásának optimalizálása
Elemzések szerint a digitalizáció fejlődése eredményeként éves szinten 61 százalékos adatrobbanás várható, így a világon keletkezett és feldolgozott adatmennyiség 2030-ra elérheti a 175 zettabyte-ot. A hatalmas adatmennyiség kezeléséhez szükséges villamos energia mennyisége 2030-ra pedig várhatóan a négyszeresével nő a jelenlegihez képest. E kihívások kezeléséhez és a növekvő kereslet kiszolgálásához egyre nagyobb mennyiségű megújuló energia szükséges. Mivel ez jelentős szén-dioxid-kibocsátással jár, az adatközpontoknak a jövőben elengedhetetlen élen járniuk a megújuló energiaforrások bevezetésében. A lehetséges megoldásokba Szontág Balázs villamosmérnök, az Eaton Magyarország szakértője nyújt betekintést.
Technológiai távlatok kicsiknek és nagyoknak – a gyártási folyamatok is okosíthatók
Idén június végén nyitották meg a Bosch Rexroth Gyömrői úti telephelyén a CU.BE innovációs élményközpontot, amely multifunkciós technológiai játszótérként és oktatási központként teszi lehetővé a gyártástechnológiával és hálózatba kapcsolt eszközökkel kapcsolatos tudás megosztását.
Generációváltás hozhat gyökeres változásokat a magyar KKV-k informatikai érettségében
Sokat fejlődtek a magyar vállalkozások informatika terén az elmúlt években, amit részben a pandémia, részben pedig a gazdasági válság kényszerített ki. Sok vezető azonban még mindig frusztrációként, mintsem kiváló üzleti lehetőségként éli meg a technológia rohamos fejlődését. Ez főként abból adódik, hogy a hazai KKV-k még mindig kezdetleges informatikai megoldásokat alkalmaznak és ritkán fordulnak IT szakértőkhöz.